Túrós Lukács szakácsmester arcképe

image
qualifiedcontent

Túrós Lukács (1907 – 1967) szakácsmester, szakíró, Turós Emil szakácsmester testvérének az arcképe. Szakácstanuló volt a kolozsvári New York Szálloda konyhájában, 1925-ben szerezte meg szakképesítését. Később Bukarestben tanulta a román ételek elkészítésének módját. 1929-től 1932-ig az Abbázia Kávéház éttermében dolgozott mint szakács, majd ezt követően fél éven keresztül Párizsban működött. Hazatérése után az Astoria Szálló éttermében, a Bellevue Étteremben, a Központi Honvéd Kórházban, a Városházi Diétás Étteremben volt szakács. A VI., moszkvai Világifjúsági Találkozó magyar küldötteinek volt főszakácsa 1957-ben. 1955-től 1967-ig tanított és helyettes igazgatóként működött a Fővárosi Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolában. Több évig ismertette a sütés-főzés módszereit a Magyar Rádió Lányok, Asszonyok című műsorában, a Nők Lapja és a Fürge Ujjak című lapokban is évekig publikálta az ételkészítési tudnivalókat. Cikkeket írt a Vendéglátás című szaklapnak, szakácskönyvei és tankönyvei is jelentek meg.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject szakács
subject Túrós Lukács
subject szakácsmester
subject arckép
subject MKVM
subject Turós Emil
subject Abbázia Kávéház
subject Bellevue Étterem
subject Városházi Diétás Étterem
subject Fővárosi Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola
subject Vendéglátás
Time and places
spatial reference Budapest
location of physical object Budapest
Attributes
medium paper
extent 14 cm x 9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_33_048
registration number VIP_50_Személyek_cukrász_művész_politikus_1848-as sz_Draveczky foto