Limoges-i zománcok Magyarországon

text

A XII. században Limoges-ban a Szent Martialis-kolostor, majd később laikus műhelyek voltak termelői a jellegzetes, vörösréz alapon ágyazott, zománccal díszített, sajátos stílusú tárgyaknak, melyek a XII-XIII. században egész Európában igen elterjedtek. A román ötvösségnek e gazdag és igen nagyszámú tárgycsoportja még a középkor folyamán Magyarországra is szép számmal elkerült. A környező országok közül itt van a legtöbb emléke, s csak itt lehet kimutatni hatását a hazai művességre. Az európai kutatás újabban igen élénken foglalkozik a limoges-i ötvösséggel, melynek néhány érdekes sajátosságát sikerült tisztázni: erősen kommerciális jellegét, hagyományos stílusát és ikonográfiai sajátosságait. A könyv keretében a szerző, Kovács Éva, rövid összefoglalás után ismerteti a Magyarországon fellelt legszebb darabokat; vázolja a helyzetet, amely a nagymérvű középkori importot indokolja, és kitér a magyarországi művességben kimutatható hatására is. A kötetet 48, közte 8 színes reprodukció, továbbá 6 szöveg közti rajz illusztrálja.

Title(s), language
is part of Bors-Honty művészeti könyvtár
language hungarian
Subject, content, audience
subject Limoges-i zománcok Magyarországon
subject Kovács Éva
subject könyv
Table of contents
KÉPEK JEGYZÉKE
1. a-c) Krisztus-alakok limoges-i körmeneti keresztekről
2. Limoges-i körmeneti kereszt előoldala
3. Áldó Krisztus, részlet a 2. sz. kereszt hátoldaláról
4. Vésett álló Krisztus kereszt hátoldaláról
5. A 4. kép részlete
6. Zománcos korong kereszt hátoldaláról
7. Zománcos korong kereszt hátoldaláról
8. Egykor zománcos lemez kereszt hátoldaláról
9. a-b) Lemezek a János evangélistát jelképező sassal
10. Zománcos lemez Lukács evangélista jelképével
11. a-b) Mária és János evangélista alakja kereszt előoldaláról
12. Limoges-i példa után készült magyar körmeneti kereszt
13. Megfeszített Krisztus magyar körmeneti kereszten (a 12. kép részlete)
14. Zománcos lap megfeszített Krisztussal kereszt előoldaláról
15. Magyar körmeneti kereszt Krisztussal és szentekkel
16. Krisztus alakja limoges-i körmeneti keresztről
17. Krisztus alakja magyar körmeneti keresztről
18. Finom művű Krisztus-alak limoges-i keresztről
19. Megfeszített Krisztus magyar körmeneti kereszten (a 20. kép részlete)
20. Magyar körmeneti kereszt előoldala
21. Az előbbi kereszt hátoldala vésett szalagfonattal
22. a-c) Szentek stilizált alakjai limoges-i tárgyakról
23. a-c) Bábuszerű stilizált szentalakok magyar keresztekről
24. Limoges-i oltárkereszt előoldala
25. A 24. sz. kereszt hátoldala vésett dísszel
26. Kálvária apostolokkal; zománcos lemez ereklyetartó ládáról
27. Kálvária (részlet a 26. zománcos lemezről)
28. Ereklyetartó applikált alakokkal és Krisztus-fejjel
29. A 28. sz. ereklyetartó láda hátoldala zománcos geometrikus díszítéssel
30. Szent alakja az előbbi láda oldaláról
31. Limoges-i kancsó, misebor vagy olaj tartására
32. Háromlábú limoges-i gyertyatartó
33. Zománcos ostyatartó angyalokkal
34. Zománcos ostyatartó virágokkal és csillagokkal
35. Ostyatartó szelence címerekkel
36. Ostyatartó szelence növényi díszítéssel
37. Zománcos címer, limoges-i kézmosótál közepéről
38. Zománcos limoges-i kézmosótál (gémellion)
39. Sámson és az oroszlán küzdelme a 38. sz. tálról
40. Kézen álló táncosnő (a 41. sz. tál részlete)
41. Kézmosótál solymásszal, muzsikusokkal, komédiásokkal
42. a-b) Zománcos korong táncosnővel és komédiással; állat alakú veret
43. Zománcos ládaveret, tréfás párviadallal
44. Zománcos ládaveret: stilizált fa és tréfás párviadal
45. Sámson és az oroszlán küzdelme, zománcos ládaveret
46. Szirén és oroszlán küzdelme, zománcos ládaveret
47. Áttört zománcos korong szörnyeteggel és oroszlánnal, ládaveret
48. Állat alakú ládaveret
open table of contents
Creators, contributors
creator Kovács Éva
publisher Corvina
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Kaposvár
created 1968-01-01
temporal reference 1968
Attributes
medium paper
extent 96 p
format jpeg
Legal information
rightsholder Együd Árpád Kulturális Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source http://egyud.kaposvar.hu/
registration number BHMK.0518