Eredeti magyar játékszín

Első kötet

Mutatvány Kisfaludy Sándor 2000 Kötetes Könyvtárából

text
qualifiedcontent

Kisfaludy Sándor,drámaírással is foglalkozott: a történelmi témák mellett – öccse drámáinak sikere után – ő is megpróbálkozott a magyar nemesi világ ábrázolásával. Balatonfüreden színházat alapított, mely 1831-ben nyílt meg. Később további regéket is írt, de ezek a művei nem igazán jelentősek. Már saját korában többen rádöbbentették arra, hogy művei nem tartoznak irodalmunk legfontosabb alkotásai közé (Kazinczy Ferenc bíráló hangú recenziója a Himfyről, 1809; az öccse által szerkesztett Aurora című folyóirattól való elszakadása 1825-ben). "Dicső,lelkes Hazafiak! Lehetetlen minden Nemzetét, és ennek Cultúráját szerető Magyarnak, Títeket, a' hazafiságnak szent érzelmétől buzgó, lelkes Hazafiak, nem dicsőíttetni, nem áldani, - Títeket, kik a' nagy hiánosságot boszszonkodva látván, és méllyen érezvén, esztendőnként egy jeles somma pénznek fizetésére kötelezétek magatokat, mellynek segítségével kebeletekben egy nemzeti Magyar Játékszínt állítottatok-fel, és egy Színjátszó Társaságot alapítottatok-meg. Tí valátok az Eslők, kik a' Cultúrának és Literatúrának ezen jeles nemét a' lehető tökélletességre emelvén, nagyszívű adakozástok által azt cseklekvétek, a'mit az Országnak Fővárossiatól méltán, de haszontalann várt a' Nemzet. Hála és dicsősség Néktek lelkes, jó Hazafiak! - Ti a' magyar Hazának és Nemzetnek igaz Jóltevőji! - Sírba dültt Királyinknak közöttetek lebegő Árnéykaik megelégedve tekintenek rátok! - Hazafiúi érdemetek a' Nemzetnek emlékkönyvében arany betűkkel lessz feljegyezve; 's míg a' Magyar Nemzet él, élni fog hazafisgátoknak híre és dicsössége is. Igen szerencsésnek érzem magamat, hogy több jó Barátot is számlálok közöttetek, dicső Hazafiak! vegyétek az egész Nemzet előtt hazafiúi köszönetemet minden hozzám hasonló érzésű és gondolkozású Magyarnak nevében is! - Csak el ne csüggedgyetek! hanem folytassátok, a' mit olly dicsőn kezdétek. "(Kisfaludy Sándor) Darnay Kálmán múzeuma számára mutatványszámként vették át 1897-ben.(Kézírásos előzéklap !!)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject magyar irodalom XIX.sz.
subject szépirodalom
subject dráma
subject színmű
subject romantika
subject reformkor
Table of contents
FOGLALAT Az emberszívnek örvényei. Szomorú játék. Öt felvonásban Személyek -Maróthy Kálmán, Magyar nemes. -Milla, Annak Hitvese. -Telegdy Béla, Úrfi. -Ilka. Kisasszony,annak Testvére. -Zaraándy Farkas., Úrfi. -Egy szarándok. -Lukács. Maróthy Úrnak vén Szolgája. -Parasztok. Férjfiak, Aszszonyok. (Történt Nagy Lajos, Magyar Király' idejében.) A' Dárday ház. Magyar Nemesházi Rajzolat. Öt felvonásban. (A ' Játékhely Tengeri és Bánhalom,Dárday Úrnak jószág)
open table of contents
audience general
audience researchers
Creators, contributors
creator Kisfaludy Sándor
publisher Királyi Magyar Universitas
contributor szentmártoni Darnay Kálmán
Time and places
place of publishing Buda,1825.
location of physical object Sümeg
Attributes
medium paper
extent 326 p.
extent 13 x 20 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number H-129-92/1. 16.339-D