Gépelt levél autográf aláírással; “Visszatérve leveledre, azt pénteken reggel közvetlenül előadás előtt kaptam és én olvastam elébb, aztán küldtem le Édynek. Nagyon-nagyon örvendtem neki, mert igazolva láttam azt, amit mindig mondtam. Mondtam, hogy igen fontos kikerülni Szegedről, és mozogni. Művész, tudós embernek ez elkerülhetetlen, mert különben megsavanyodik, ami végzetesen komoly baj. Mondtam, hogy Róma - hiába na! - mégiscsak a világ közepe. Ha egyetlen vonalat sem fogsz életedben olyan húzni, amilyeneket ott látsz, mégis rettenetes hiány volna nem ismerni alaposan azt, amit ott meg lehet ismerni. [...] Szóval semmire se mondd azt, hogy ez nem érdekel, nem tartozik rám, stb., mert minden kínálkozó alkalom elmulasztása kár s esetleg veszteség.” “Hála Istennek, nem csak a kollégiumtól kapandó váltságpénzből kell élned, hanem lehet beváltani a dollárokat (minél előbb add be valami bankba, mert esetleg időbe kerül, mert megtörténhetik, hogy a csekket Ámerikába küldik és honnan utalják át az összeget. Addig esetleg megkapod az olaszoktól a pénzt). Nekem, megvallom, ezek az anyagi dolgok is örömet okoztak, mert hiába, de nem lett volna könnyű dolog most pénzt kerítenem. Úgy terveztem, hogyha múlhatatlanul szükséges, havi 200 lírát küldök zsebpénznek, de igazán nem könnyű.” “Mindezeket senki sem tudja csak én. Én, aki azt szeretném, hogy amikor meghalok, legalább adósságot ne hagyjak elviselhetetlent rátok, s meglegyen a temetési költségem, amiről gondoskodtam is egyfelől a Magyar-Hollandinál a református temetkezési társulat révén kötött 1060 pengős biztosítással, másfelől az egyetemen azzal, hogy félévenként húsz pengőt fizetek be. Ebben a tekintetben tehát nem lesztek zavarban. [...] Nem szeretném, ha túl melankólikusan fognád fel e sorokat. Nem azért írtam mintha valami elkeseredés volna bennem. Hála Istennek, nincs semmi! De mi ketten sohasem beszéltünk ilyenekről, te lehetőleg sohasem közölted velem a magad dolgait és nem érdeklődtél nálam az én gondjaimról. Valószínűleg úgy vetted, hogy mivel én optimista természet vagyok, és amire muszáj volt mindig előkerült, hogy nekem sohasem voltak gondjaim, olyanok, melyek kellemetlenek voltak.”

Árpád Buday's typewritten letter to György Buday.