Németi Gyula

Debreceni olimpikon

image

Élt 1921. június 30.–1970. június 5. A Debrecenben született birkózó kötött- és szabad fogásban, közép- és félnehézsúlyban versenyzett. A Debreceni Vasutas Sport Club sportolója. 1948-ban Londonban az olimpián hatodik helyezést, 1952-ben Helsinkiben negyedik helyezést ért el. 1949-ben Főiskolai Világbajnokságot nyert. Stockholmban a világbajnokságon bronzérmet vehetett át. 1953-ban a nápolyi világbajnokságon az ötödik helyezést szerezte meg. A „szuplékirály” -így nevezték társai, mivel ellenfeleinek nagy részét hátsó karemeléssel gyűrte szőnyegre – hat alkalommal nyert aranyérmet a magyar bajnokságokon. A Debreceni Vasutas Sport Club volt az élete. Versenyzői pályafutása után ott volt edző, szakosztályvezető, majd elnök. Gyilkos kór támadta meg, 49 éves korában legyőzte a halál. Debrecenben díszsírhelyben nyugszik.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sport
usertag Dr. Fésüs László, Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő olimpikonok eredményei és arcképcsarnokuk, Kiállítási anyag
audience general
Creators, contributors
creator Dr. Fésüs László
publisher Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet
Time and places
place of publishing Debrecen
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen
date 2013-01-09
created 2013-01-09
issued 2013-01-09
temporal reference 20.századi
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
extent 388x474
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Dr. Fésüs László
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Dr. Fésüs László