Vadászkürt szálloda

image
qualifiedcontent

Az Erdélyből bevándorolt Kovásznai Kovács Mózes 1815-ben Pollack Mihálynak adott megbízást, hogy a jó fekvésű belvárosi telkére elkészítse egy épület terveit. A házat felépülése napjától "Vadászkürt"-nek nevezték. A kapu fölé kis vadászkürtöt függesztettek. Vendégfogadó céljaira épült. Ezekben az évtizedekben sok történelmi személyiség is lakója volt a Vadászkürtnek: Vörösmarty Mihály, Johann Strauss, báró Wesselényi Miklós, Jósika Miklós, Kemény Zsigmond, Petőfi Sándor. A kiegyezést követő években a szálló tulajdonosa Kammer Ernő. Pest egyik legkeresettebb és legdrágább helyeinek egyike volt. Az utazók szívesen látogatták, de a hazai idősebb arisztokraták és a vidéki földbirtokos nemesek is. Szökőkúttal, pálmákkal, kandeláberekkel díszített udvarán rendszeresen vacsoráztak a kor neves politikusai. 1945-ben telitalálatot kapott és annyira kiégett, hogy le kellett bontani az épületet. A helyén 1987-ben készült el a parkolóház, ahol lakások is vannak, monolit vasbeton vázszerkezettel. Az 1907-es lev. lapon ugyanez a felvétel látható. A levelezőlap az 1930-as évekből.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátóipar
subject vendéglátás-történet
subject hotel
subject szálloda
subject nyári étterem
Creators, contributors
publisher Divald
Time and places
place of publishing 1930-as évek
spatial reference Budapest V. kerület Türr István utca 5.
location of physical object Budapest
temporal reference 1907
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_1146
registration number VIP_27_a_E_O-ZS