Auguszt Pavillon Cukrászda

image
qualifiedcontent

Auguszt Elek József 1915-ben – eleinte csak bérleményként – megnyitotta a Hidegkúti út 22. szám alatt az Auguszt-Pavillont. A főbejáratnál fehér kesztyűs portás állt, délután szalonzene szólt, este cigányzenekar muzsikált. Auguszt Elek József a Hidegkúti úton lévő Confiserie helyiséget 1923-ban étteremmel egészítette ki, miután megkapta vendéglősi iparigazolványát. A pavilonban mint cukrászdai fióküzletben a Krisztina téri műhelyben készült termékek közül, az étteremben a helyi konyha friss fogásai közül lehetett választani. Az Auguszt nyári pavilonja a kor magas igényeit is. Auguszt Elek József vendégeit mindig szerény előzékenységgel, kiemelkedő udvariassággal fogadta. A déli forgalom óráiban és uzsonnaidőben mindig az üzletben (nyáron a Hidegkúti úti pavilonban) tartózkodott. Az Auguszt-Pavillon az 1943-as idényben volt utoljára nyitva. A háború alatt megrongálódott Hidegkúti úti épület berendezése és felszerelése teljesen tönkrement. A család eladta az ingatlant, Auguszt E. József 1948-ban, 73 éves korában halt meg.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject pavillon
subject kert
Creators, contributors
publisher Merkur
Time and places
spatial reference Budapest II. kerület Hidegkúti út 22.
location of physical object Budapest
temporal reference 1920-as évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_27071_1
registration number VIP_33_a_E