A ​kelták nyomában Magyarországon

text

Szabó ​Miklós könyve annak a népnek a történetét, művészetét, szokásait, vallását eleveníti meg a magyar múzeumokban őrzött leletek és ókori szerzők alapján, amely az i. e. V. században indult el hódító útjára. Ahol fegyvereseik nem is fordultak meg, a kelta kézművesek termékei – a vasfegyverek, korongon készült agyagedények – kulturális missziót teljesítettek: meggyorsították a helyi kultúrák fejlődését. A keltaság történetében a Kárpát-medencének fontos szerep jutott. Az első kelta hódítók az i. e. IV. század elején érték el Nyugat-Magyarországot, százados szívós küzdelemben leigázták az illyr őslakosságot és hosszú időre megvetették a lábukat a Közép-Duna-medencében. A római hódítás következményeként a dunántúli kelták Pannonia provincia „bennszülött” alattvalói lettek, az Alföldön pedig dákok, szarmaták, kvádok szorongatták őket, de a kelták véglegesen csak a nagy népvándorlás során tűntek le a történelem színpadáról. A kelták magyarországi életét sírok mellékleteiből, műhelyek, lakótelepek kiásott maradványaiból tudjuk rekonstruálni. De ezek a leletek nemcsak a kelták gazdasági életéről, hanem történetéről, művészetéről és vallásáról is képet adnak. A bemutatott tárgyak azt bizonyítják, hogy a kelta művészet ma is élő, aktuális művészet: újat tud mondani a ma emberének is.

Title(s), language
is part of Bors-Honty művészeti könyvtár
language hungarian
Subject, content, audience
subject A ​kelták nyomában Magyarországon
subject Szabó Miklós
subject könyv
Table of contents
1. Bevezetés
2. A hódítás története
3. Harcosok, papok, kézművesek
4. Egy kihalt nyelv nyomában
5. Házak, falvak, "városok"
6. "Gazdasági forradalom"
7. "Kis tárgyak művészete"
8. Kelta istenek
9. Epilógus
10. Időrendi táblázat
11. Irodalmi tájékoztató
12. Rövidítések a képjegyzékhez
13. Szöveg közti rajzok jegyzéke
14. Képtáblák jegyzéke
16. Képek
open table of contents
Creators, contributors
creator Szabó Miklós
publisher Corvina Kiadó
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Kaposvár
created 1971-01-01
temporal reference 1971
Attributes
medium paper
extent 87 p
format jpeg
Legal information
rightsholder Együd Árpád Kulturális Központ
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source http://egyud.kaposvar.hu/
registration number BHMK.0529