Rónai Nagyszálloda - képeslap, Pöstyén, 1900-as évek eleje
később Grand Hotel Royal
még később Hotel Slovan
A levelezőlap képes oldalán, az egykori pöstyéni Grand Hotel Rónai Nagyszálló nyugati és északi homlokzata látható. Az 1906-ban épített szálloda megnyitásakor 120 szobával rendelkezett és korát meghaladó technikai vívmányokkal volt ellátva. Igazi különlegesség volt a bálterem, illetve kivitelezése: az első volt Európában, amelyiknek nem voltak oszlopai. Az építtető Rónai Adolf egy vendéglős dinasztia alapítója is volt egyben, később fia Miklós, majd unokája Egon vezették a nagy hírű Belvárosi Kávéházat a budapesti Klotild paloták egyikének földszintjén. Némileg pontosítva, a pöstyéni illetékességű Rónai Adolf 1911 januárjában vette át a Klotild paloták egyikének földszintjén működő Belvárosi Kávéházat (akkor Eskü út 5. IV. kerület). Fia, Rónai Miklós a frontról hazatérve 1918-tól folytatta immár családinak tekinthető üzletet, - a harmincas évektől közösen vezette fiával Rónay Egonnal (1915-2010), annak 1946-os emigrálásáig. Visszatérve a képen szereplő szállodára, a későbbiekben Grand Hotel Royal majd Hotel Slovan néven folytatta pályafutását 1985-ös bezárásáig. Azóta üresen áll (2015).
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
language | german |
Subject, content, audience | |
subject | képes levelezőlap |
subject | vendéglátás-történet |
subject | vendéglátóhely |
subject | vendéglátóipar |
subject | vendéglátóhely |
subject | utcai front |
subject | szálláshely |
subject | szálloda |
subject | gyógyturizmus |
subject | gyógyfürdő |
subject | MKVM |
subject | postatiszta |
Time and places | |
spatial reference | Pöstyén |
spatial reference | Pöstyénfürdő |
spatial reference | utca |
spatial reference | Nyitra vármegye |
spatial reference | Magyar Királyság |
spatial reference | Osztrák-Magyar Monarchia |
spatial reference | Szlovákia |
spatial reference | Kúpele Piešťany |
spatial reference | Beethovenova |
spatial reference | Winterova ulica nr 82 |
location of physical object | Budapest |
temporal reference | 1900-as évek eleje |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 9 x 14 cm |
colour image | black and white |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | MKVM |
access rights | research permit needed |
Source and data identifiers | |
source | MKVM |
registration number | VF_19332 |
registration number | VIP_27_b_E_P_Z |