Rónai Nagyszálloda - képeslap, Pöstyén, 1900-as évek közepe

későbbi Grand Hotel Royal

még később Hotel Slovan

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, az 1906-ban épült pöstyéni Rónai nagyszálló észak-nyugati oldala látható, egyik sarkán a földszinti kávéházzal, másik sarkán a büfével (Buffet). A fáma szerint, a Gyógyterem (Kursalon) éttermének egykori bérlője, azután vágott korszakalkotó vállalkozásában, miután bérletét váratlanul felmondta a települést "uraló" Winter család. A luxusszálloda korát meghaladó technikai vívmányokkal rendelkezett, bálterme egyedülálló volt az akkori Európában. Nem titkolt célja volt, hogy a vagyonos vendégek átcsábítása. Azonban építése komoly anyagi terheket rótt építtetőjére, Rónai Adolfra aki a megnyitás után néhány évvel kénytelen volt eladni azt Winter Lajosnak. Ekkor változott a hotel neve az alapító Rónairól Royal-ra és került át a Fürdőigazgatóság kezelésébe. A második világháború után keresztelték át Slovan-ra, ezen a néven működött egészen 1985-ös bezárásáig. A dátum, a postai bélyegző alapján. A képen olvasható alapítási időpont (1905), a Központi Értesítőben megjelent, cégbejegyzés dátumával azonos (1905-10-15 / 83. szám, 1905. szept. 29. 11209. sz. 1892/1.).

Title(s), language
language hungarian
language german
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject turizmus
subject idegenforgalom
subject gyógyturizmus
subject fürdő
subject hotel
subject szállás
subject szálló
subject vendéglátás
subject vendéglátás történet
subject homlokzat
subject postatiszta
Creators, contributors
publisher Magyar Fénynyomdai Részvény Társaság
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Pöstyén
location of physical object Budapest
temporal reference 1900-as évek második fele
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_12979
registration number VIP_27_b_E_P_Z