A 18. század legvégén a mai Zugliget nagyobb része a Sauwinkel-erste dűlő (Disznózug-első) része volt. A Sauwinkel első betűjének elhagyásával Auwinkel, azaz Ligetzug lett a neve, amelyet a 19. század folyamán Ligetszeg formában is használtak. Ezzel párhuzamosan a dűlőnév is Auwinkel-erste lett. Még később Szigliget mintájára a Ligetzug Zugliget lett, a dűlőnév pedig Zugliget-első dűlő. Zugliget a 18. században még Buda és Pest ellátásában fontos szerepet játszó mezőgazdasági terület volt. Egy 1713-as adat szerint a Zugligettől délre elterülő területeken Orbán-hegy, Márton-hegy, Kútvölgy összefüggő szőlő területén negyvenezer szőlőskert volt. Zugliget felső részét erdő borította, itt őzre, vaddisznóra, nyúlra, fácánra lehetett vadászni. Zugliget betelepedése a 19 század közepén indult meg. A gazdagok számára már ekkor is vonzó alternatíva volt kiköltözni a zöldbe, de mégis a város nyüzsgése közelében maradni. A 20. század első felében Zugliget Budapest egyik legkedveltebb és a villamosvonalnak köszönhetően talán legjobban megközelíthető kiránduló helye volt. A Csillag-völgyben vendéglők és fogadók sora várta az éhes, szomjas és pihenésre vágyó kirándulókat. Zugliget-Normafa Aranyflaskó halászkert Zugliget-Jánoshegyi vendéglő: A Jánoshegyi vendéglőt id. Erber János erdész alapította 1880-ban. A régi, eredetileg fából készült épület az országos millenniumi kiállítás erdész- és vadászpavilonjaként üzemelt, majd ezt követően a János-hegy tövében építették fel újra. A vendéglő remek ételeivel, hamisítatlan budai hangulatával, egyedülálló panorámájával gyorsan népszerűvé vált a kirándulók körében. Vendégei közt évtizedeken keresztül főnemesi családokat, követségi tisztviselőket, neves politikusokat, minisztereket találunk. A királyi család számos tagjához hasonlóan IV. Károly (Persenbeug, Ausztria, 1887. augusztus 17. – Funchal, Madeira szigete, 1922. április 1.) az Osztrák Császárság utolsó császára, az utolsó magyar király. Valamint hitvese, Zita királyné is járt itt. Trefort Ágoston (1817–1888) vallás- és közoktatásügyi miniszter nagyon szerette, Beckerthammer Wastl kedvenc budakeszi sváb harmonikásával gyakran muzsikáltatott itt – kedvence a „Megy a gőzös…” kezdetű dal volt. A vendégkönyv gróf Bethlen István (1874–1946) és Wekerle Sándor (1848–1921) miniszterelnökök, illetve gróf Apponyi Albert (1846–1933) vallás- és közoktatásügyi miniszter nevét is őrzik, de rajtuk kívül is több népszerű közéleti személyiség, előkelő vendég hagyta benne kézjegyét. Az évtizedek során 800 fősre bővített, közkedvelt helyen a hírességek mellett naponta több ezer kiránduló és síelő fordult meg. 1930-ban megváltoztatták az étterem nevét, de a tulajdonos ugyanaz maradt, „Jánoshegyi Erzsébet kilátótorony, Fővárosi vendéglő” néven várta a látogatókat. Az épület a második világháború idején teljesen elpusztult, helyén ma a Libegő végállomása terül el..... Még nem volt meg a kilátót övező díszburkolat, és a környék rendbetétele is váratott magára. Ennek ellenére egyre többen sétáltak fel a főváros új nevezetességéhez, amelynek népszerűsítésében részt vett Kozár Mihály, a Jánoshegyi vendéglő bérlője. Ő nyomatta az első képeslapokat a kilátóról. A Jánoshegyi vendéglő a Libegő mai felső végállomásának helyén állt 1880 óta. Kozár Mihály sokat siránkozott, hogy az építkezés rossz hatással van a forgalmára. A kilátó megnyitását követően azonban nem küldött több panaszos levelet a városvezetésnek. A vendéglőből gyönyörű kilátás nyílt, és az évek alatt számos híresség fordult meg a teraszán. (egykor.hu)