Bodajk

image
qualifiedcontent

Bodajk város Fejér megyében, a Móri járásban. A Dunántúli-középhegység második fő vonulatának, a Bakonynak aljában, a Móri-árok peremén fekszik.Bodajk legismertebb épülete a Miske-kastély (korábban tévesen Hochburg-, vagy Hochburg-Lamberg-kastély) 1837 és 1839 között épült, klasszicista stílusban, Miske József megbízásából. A másik fő nevezetesség, a bodajki kálvária 1736-ban készült. A három kereszt, Mária és Szent János evangélista szobra a kálváriadombon áll. Szintén népszerű a Bodajki-tó, amit gyógyforrások táplálnak, akárcsak a szentkutat, így vize nagyszerűen alkalmas különböző reumatikus megbetegedések kezelésére. A fürdő országos ismertségre Szekrényessy József (1811–1877) neves fővárosi ügyvéd, Széchenyi István belső munkatársának tevékenysége révén jutott, aki az 1850-es években hosszú időre bérelte és fel is virágoztatta, keresett gyógyhellyé emelte. Fia, Szekrényessy Kálmán (1846–1923) első magyar úszó, első sportlap-alapító, szerkesztő, író, repülőgép-konstruktőr, több sportág hazai meghonosítója, az MTK és számos sportklub alapítója, dísztagja és elnöke, a Balaton és a Boden-tó első átúszója, az Irodalmi Társulat titkára, dzsidáskapitány, a kerékpár és az erőgép szavunk megalkotója is több ízben megfordult apja bérleményében.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject kastély
subject
subject büfé
Creators, contributors
publisher Salgóiné R. Mária
Time and places
spatial reference Bodajk
location of physical object Budapest
temporal reference 1980-as évek
Attributes
medium paper
extent 10 x 15 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_2009_103_1
registration number VIP_28_b_U_Kicsi