Kass Szálloda nagyterme, Szeged, 1926

későbbi Hungária szálloda

image
qualifiedcontent

A képen, a szegedi Kass vigadó a fehér stukkós nagyterme (Lloyd?) látható, bankettre terítve. Az idősebb Kass János által építtetett, Kass vigadó, Steinhardt Antal tervei alapján, 1898-ra készült el a szegedi Stefánia egyik telkén. Idősebb Kass János egy szegedi vendéglős dinasztia második generációjának tagjaként szerez városszerte megbecsülést. Az apa, Kash Vencel a Fekete sas bérlője volt. Fia, először apja vendéglőjében kezdi vendéglátósi pályafutását, majd a Tiszában folytatja, hogy anyagiakban megerősödve önálló vállalkozásba fogjon. Szorgalmának és tehetségének köszönhetően, a vigadó hamarosan a város kulturális életének egyik központjává vált. A törzsvendégek között olyan neveket találunk mint, Ady Endre, Bartók Béla, Bródy Sándor vagy Juhász Gyula. 1912-ben csak a vakszerencsén és a hirtelenjében lakomákat rendelő vendégkörön múlt, hogy nem veszett oda a Titanickal együtt. A szegedi vendéglátás oszlopos tagja 1928-ban hunyt el, halála után fia, ifjabb Kass János vette át, apja örökét. Néhány évi prosperálás után, azonban az alföldi városba is begyűrűzött a gazdasági válság, és a hitelező Szeged-Csongrádi Takarékpénztár elárvereztette a berendezést, egy elmaradt - mindössze 501 pengős törlesztő részlet miatt 1933-ban. Később, az új tulajdonosi kör, mely vélhetően közrejátszott a családi vállalkozás bukásában, érthető módon nem kapta meg a a jól csengő patinás nevet, így a működtetésre alapított Ingatlan és Áruforgalmi Részvénytársaság, Grand Hotel Hungária néven, röviden Hungária szállóként nyitotta meg újra 1934-ben. Vezetésére a lillafüredi szálló korábbi igazgatóját, Patat Lajost kérték föl. A hotel változatlan névvel működött a következő évtizedekben, - 1949-ben természetesen államosították -, egészen 1976 decemberéig, amikor is megnyitott a Komócsin Zoltán téren, Szegeden ezen a néven immáron harmadik Hungária szálloda. Ezután évekig üresen állt, míg a DÉLÉP 1981-ben meg nem vásárolta kulturális központ kialakításának céljából. 1987-ben a Régi Hungária Rt. vette meg, hogy rendezvényházat alakítson ki a falai között. A Quaestor-csoport 1994-ben vásárolta meg, de az elmaradt pályázati pénzek miatt még 2008-ban is kihasználatlanul állt az épület. Napjainkban, 2014-től a Hungi Vigadó bérli a földszint helyiségek egy részét, népszerű szórakozóhelyet működtetve (2017). 2018-ban Török Zoltán szegedi üzletember vásárolta meg az épületet, így a bérlők további sorsa kétségessé válhat. Visszatérve az épületre, teljes kiépítettségében hatvan kiadható szoba, étterem, kávéház, hall (rózsaszín terem), télikert, bankett-termek, Pilseni sörcsarnok és a márványteremnek nevezett emeleti hangversenyterem, állt a vendégek rendelkezésére. A földszinti kávéházat, az első időkben bérlők üzemeltetik Otthon néven, 1914-ben Grünbaum Izidor. Később a kávézó is a Kass nevet veszi fel, akárcsak az épület homlokzatán olvasható szállodai felirat. A dátum, a leltárkönyv alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject enteriőr
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
Creators, contributors
creator Liebmann Béla, Szeged
Time and places
spatial reference Szeged
spatial reference Bástya utca 2.
spatial reference Csongrád megye
spatial reference Stefánia 8.
spatial reference Dózsa György utca 1.
location of physical object Budapest
temporal reference 1926
temporal reference 1920-as évek közepe
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_21691
registration number VIP_27_b_E_P_Z