Tatabánya Birka (Csákányosi) Csárda

image
qualifiedcontent

A Tatabánya közelében található Birka (Csákányosi) Csárdát Makovecz Imre tervezte 1968-ban. "Az épület közepén egy kémény áll, az alaprajz egy kört közelít. A kémény hagyományos rendeltetésén kívül a tetőszerkezet alátámasztó oszlopaként is funkcionál. Két nagyméretű ablakszemmel nyílik fel az egyébként zárt tömegű ház a kilátás felé. A csárda egy öt különböző tervből álló tervsorozat egyetlen megvalósult példája. Ez a megvalósulási arány általánosnak tekinthető. A tatabányai csárda az emberi arc képének és a koponya zártságának szeretett volna építészeti példája lenni." Az 1-es főút mellett áll a Birka Csárda, ott ahol kéktúra keresztezi azt. A birka nem csak a nevében szerepel, de az étlapján is. A múltban több sorscsapás is érte ezt az étlapjában is egyedi vendéglőt. Az 1970-es években leégett, aztán miután ismét felépítették. A forgalmas főút mellett, elkészült a párhuzamos nyomvonalon futó autópálya. Sokan azt jósolták akkor, csődbe megy az addig jól menő vállalkozás, de a Birka Csárda túlélte ezt is, mert bár az átutazók elmaradtak a vendégek közül, de az ínyencek továbbra is visszajárnak a mára bizony meglehetősen gyér forgalmú út mellett fekvő étterembe." (egykor.hu)

Sheep Inn

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject csárda
subject belső tér
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
publisher Fotó: Tulok Ferenc
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Tatabánya
location of physical object Budapest
temporal reference 1970-es évek
Attributes
medium paper
extent 11 x 17 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_25155
registration number VIP_30_b_U