Nagyszálló - képeslap, Ótátrafüred, 1905

Grand Hotel

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, 8 kisebb fotón Tátrafüred részletei láthatóak: Grand Hotel, templom, kávéház, Főhercegi villa, Csáky ház és a fürdőház. Az 1904-ben átadott Grand Hotel, 1914-ben 120 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotel volt, a Gyógyfürdő igazgatóság üzemeltette. Több mint százéves múltja során nem volt egy nap sem, hogy zárva lett volna. Napjainkban is szállodaként működik, Grandhotel Starý Smokovec néven (2018). Az Új kávéház 1869-ben épült fel, földszintjén üzlethelyiségeket alakítottak ki. Egy időszakban Verdes Árpád bérelte. Később az 1890-es évek fordulóján átépítették (a tervező, Majunke Gedeon), és a képeslapon is látható eklektikus elemekkel bővítették. Az üdülőváros látképét meghatározó épületet, később Zobor szálló néven üzemeltették, majd 1957-1958-ban elbontották, helyén ma a Városi Hivatal épülete található (2018). Az 1900-ban felépített Csáky-ház, a Nagyszálló felépítése előtt Ótátrafüred leglátványosabb épülete volt. 1916-ban összeépítették a Scepusia villával, kialakítva ezzel a Tátra szanatóriumot. Az épületkomplexumot a második világháború után munkásszállóként használták, majd az 1960-as években a volt Scepusia villát lebontották. 1980-ban az egykori Csáky ház emeleti része leégett, megmaradt alsó szintjének utcafrontján cukrászda, bankfiók, hátsó részében pedig a Tátra Panzió - Penzión Tatra található (2018). A Főhercegi villa (villa erzherzog Josef) 1887-ben épült, József Károly főherceg szánta nyaralóul, felesége, Klotild főhercegné számára. A későbbi Kamzik (Zerge) panzió, napjainkban kormányüdülőként működik (2018). A dátum, a hátoldalon található kiadási adatok alapján.

Title(s), language
language hungarian
language german
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject utcarészlet
subject épület
subject templom
subject hotel
subject szálloda
subject szállás
subject fürdőház
subject kávézó
subject kávéház
subject postatiszta
Creators, contributors
publisher Stengel & Co., GmbH.
Time and places
place of publishing Dresden
spatial reference Tátrafüred
spatial reference Ótátrafüred
spatial reference Szepes vármegye
spatial reference Magyar Királyság
spatial reference Osztrák-Magyar Monarchia
spatial reference Szlovákia
spatial reference Vysoké Tatry
spatial reference Starý Smokovec
location of physical object Budapest
temporal reference 1905
temporal reference 1900 as évek közepe
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_31699
registration number VIP_27_b_E_P_Z