Vadászkürt Szálloda - képeslap, Zombor, 1910-es évek
korábbi Francia császárhoz címzett szálloda
A levelezőlap képes oldalán, az egykori Vadászkürt szálloda saroképülete látható, a délvidéki Zomboron. A hotel bejáratától balra nyílt a kávéház, illetve jobbra az étterem, ahogy az a homlokzaton is jól olvasható. A kávéház előtt emberek kisebb csoportja álldogál. A korábban a Francia császárhoz címzett szálloda, még 1856-ban épült, Ferdinand Fischer tervei alapján, neogótikus-romantikus stílusban. Nevét az 1859-ben kirobbant szárd–francia–osztrák háború miatt kellett Vadászkürtre változtatni. Ma is látható homlokzatát az 1906-os tűzvész utáni újjáépítés során nyerte el, ekkor rendezték át az előtte lévő teret is. 1914-ben Hódosi Sándor vezette, az akkor 60 szobás étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Miután a térséget Jugoszláviához csatolták, 1920-tól Szabadság Hotelre változtatták a nevét (Hotel Sloboda). A település 1941 és 1944 között az egész Bácskával együtt ismét Magyarország része lett. Erre az időszakra visszakapta eredeti nevét, és a Vadászkürt Rt. igazgatásában működött. A második világháború után újra Hotel Sloboda lett. Magához az épülethez legközelebb csak az 1980-as évek elején nyúltak, ekkor bővítették egy új, modern stílusú, Djordje Ljubinkovic tervezte épülettömbbel. Így az eredeti 19. századi épületnek csak töredéke maradt fenn, mely ma már állami védettséget élvez. Egészen a közelmúltig szállodaként működött, utoljára 2004-től, Hotel InterNacion néven, de napjainkban már véglegesen bezárt (2018).
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | képes levelezőlap |
subject | vendéglátás-történet |
subject | vendéglátóipar |
subject | vendéglátóhely |
subject | kávéház |
subject | étterem |
subject | utcai front |
subject | szálláshely |
subject | szálloda |
subject | turizmus |
subject | MKVM |
subject | postatiszta |
Creators, contributors | |
publisher | Kaufmann B. |
Time and places | |
place of publishing | Zombor |
spatial reference | Zombor |
spatial reference | Jókai tér 1. |
spatial reference | Bács-Bodrog vármegye |
spatial reference | Magyar Királyság |
spatial reference | Osztrák-Magyar Monarchia |
spatial reference | Szerbia |
spatial reference | trg. Republike 1. |
spatial reference | Köztársaság tér 1. |
location of physical object | Budapest |
temporal reference | 1910-es évek |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 9 x 14 cm |
colour image | black and white |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | MKVM |
access rights | research permit needed |
Source and data identifiers | |
source | MKVM |
registration number | VF_12896 |
registration number | VIP_27_b_E_P_Z |