Vadászkürt Szálloda, Zombor, 1943

Szálloda a Francia császárhoz

image
qualifiedcontent

A képeslapról készített fotón, a zombori Vadászkürt szálló saroképülete látható. A korábban a Francia császárhoz címzett szálloda, még 1856-ban épült, Ferdinand Fischer tervei alapján, neogótikus-romantikus stílusban. Nevét az 1859-ben kirobbant szárd–francia–osztrák háború miatt kellett Vadászkürtre változtatni. Ma is látható homlokzatát az 1906-os tűzvész utáni újjáépítés során nyerte el, ekkor rendezték át az előtte lévő teret is. 1914-ben Hódosi Sándor vezette, az akkor 60 szobás étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Miután a térséget Jugoszláviához csatolták, 1920-tól Szabadság Hotelre változtatták a nevét (Hotel Sloboda). A település 1941 és 1944 között az egész Bácskával együtt ismét Magyarország része lett. Erre az időszakra visszakapta eredeti nevét, és a Vadászkürt Rt. igazgatásában működött. A második világháború után újra Hotel Sloboda lett. Magához az épülethez legközelebb csak az 1980-as évek elején nyúltak, ekkor bővítették egy új modern stílusú, Djordje Ljubinkovic tervezte épülettömbbel. Így az eredetinek csak töredéke maradt fenn, mely ma már állami védettséget élvez. Egészen a közelmúltig szállodaként működött, utoljára 2004-től, Hotel InterNacion néven, de napjainkban már véglegesen bezárt (2018). A dátum, az eredeti képeslap alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject épület
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
Time and places
spatial reference Zombor
spatial reference Jókai tér 1.
spatial reference Szerbia
spatial reference Sombor
spatial reference trg Republike 1.
spatial reference Köztársaság tér 1.
location of physical object Budapest
temporal reference 1943
temporal reference 1940-es évek eleje
Attributes
medium paper
extent 7 x 12 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_36634
registration number VIP_27_b_E_P_Z