Törökszentmiklós - Látkép

Képeslap

image
qualifiedcontent

Fekete-fehér álló képeslap. A képen a Római katolikus templom (Szentháromság templom), a városháza, valamint a járási tanács épülete látható. Szentháromság templom: A templom elődje egy barokk stílusú templom volt, mely 1796-1803 között épült fel gróf Almásy és a Pozderka család adományaiból. 100 év sem telt el és a templom kicsinek bizonyult a keresztények számára, így Pánthy Endre az akkori plébános felkérte Aigner Sándort egy új templom terveinek elkészítésére. A neogót-neoromán stílusú templom 1898-1900 között készült el. Városháza: Kiss István törökszentmiklósi főjegyző (1904-1910) kezdeményezte az új városháza épületének megépíttetését, melyre 1908-1909 között került sor ifj. Nagy Károly budapesti építész tervei alapján. A szecessziós stílusban épült városházát 1909. október 31-én avatták fel. 1975-től a Közművelődési Intézmény központja. Járási tanács épülete: Az épület 1927-ben épült Homoródi Nagy Lajos tervei alapján. Kezdetben Királyi Járásbíróság volt, majd a háború után járási tanács lett. Jelenleg a Bercsényi Miklós Gimnázium kollégiuma.

Postcards, Church, Council Hall, Public institutions, Monument, Public buildings, House, Street view, View

Title(s), language
relation 50100418407
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject városkép
subject várostörténet
subject utcakép
subject utcarészlet
subject templomok
subject római katolikus templom
subject városháza
subject középület
subject látkép
subject postatiszta
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
contributor Vassányi Béla
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Törökszentmiklós
Attributes
medium paper
extent 13,7 x 8,8 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100418211a
identifier 50100418211b
registration number 50100418211
registration number 50100418407