Törökszentmiklós - Római katolikus templom

Képeslap

image
qualifiedcontent

Törökszentmiklós - Római katolikus templom Fekete-fehér álló képeslap. A templom elődje egy barokk stílusú templom volt, mely 1796-1803 között épült fel gróf Almásy és a Pozderka család adományaiból. 100 év sem telt el és a templom kicsinek bizonyult a keresztények számára, így Pánthy Endre az akkori plébános felkérte Aigner Sándort egy új templom terveinek elkészítésére. A neogót-neoromán stílusú templom 1898-1900 között készült el. A templom előtt a Szentháromság szobor látható. Pánthy Endre plébánost már 1856-ban a templom előtti téren történő szoborállítás gondolata foglalkoztatta. Adományokból összegyűjtötte a szoborkészítés költségét és egy egri képfaragót, Bauer Györgyöt bízta meg a szobor elkészítésével. A gót stílusban készült szobrot az akkor még Szentháromság térnek hívott téren 1860. szeptember 16-án Pánthy Endre szentelte fel, aki már ebben az időben kanonok volt Egerben. A megüresedett plébánosi helyre 1860-ban Bartakovics Béla Ipolyi-Stummer Arnoldot nevezte ki, aki megható és szívhez szóló szentbeszédet tartott a szobor felszentelése után.

Postcards, Church, Statue, Monument

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject városkép
subject utcakép
subject látkép
subject római katolikus templom
subject templom
subject postatiszta
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
contributor Vassányi Béla
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Törökszentmiklós
created 1970-12-31
temporal reference 1970
Attributes
medium paper
extent 13,7 x 8,8 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100418218a
identifier 50100418218b
registration number 50100418218