A zsidóság lényege és fejlődése II. rész

text
qualifiedcontent

Közel 25 éve annak, hogy ezen gyűjteményes füzetben közölt hat előadás egyetemet látogató zsidó ifjak gyülekezetében hangzott el a halhatatlan em­lékű Goldziher Ignác ajkáról, a pesti izr. hitközség székházá­ban. Az első öt nyomtatásban is napvilágot látott a Magyar Zsidó Szemle 1887. és folytatólag 1888. évfolyamában. A hatodik most először kerül a nyilvánosság elé.

"Uraim, — A zsidóságnak nem politikai, állami történetével foglalkozunk ez előadásokban. Különben a mai előadás tár­gyához elérkezve, szólnunk kel­lene azon körülményekről, me­lyek között a héber állam lassan-lassan lesiilyedt arról a magaslatról, melyre Salamon király alapitotta vala, mig végül négy évszázad múlva az ellene törő assziriai és babilóniai államok túlnyomó hatalmának esett ál­dozatul. A nép zömét most a nagy világbirodalom szék­helyeire hurcolja a győző, és ott tanítói, kik, mint már meggyőződtünk róla, a nép hivatásának teljesítésére nézve teljesen mellékesnek látták annak önálló nemzeti és állami életét, a győző uralom iránti hűségre oktatják ; de annál hathatósabban kötik szivére azt a hivatást, melyet néki a vallás terén tulajdonítanak. Páratlan jelenséggel állunk itt szemben. A nép géniusa legmélyebb megaláztatása idejé­ben szüli legfenköltebb képviselőjét. Jesajás könyve második részének névtelen szerzője, a nagy vigasztaló próféta, a babilóniai korszak szülöttje. Jeremiás mel­lett ő benne éri el a prófétai idealizmus legfénye­sebb magaslatát."

"Die alten Vorstellungen über Religion sind nur zu besiegen durch mehr Religion, nicht durch Unreligion." B. Auerbach, Briefe II, 101

The Essence and Development of Judaism - Part II. Collection of academic lectures gave by Ignacz Goldziher on Science of Religion at Jewish Community of Pest's Hall, part II, 1923.
LECTURE IV-V-VI.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject Vallástudomány
Table of contents
NEGYEDIK ELŐADÁS
A rabbinizmus

ÖTÖDIK ELŐADÁS
A filozófia hatása

HATODIK ELŐADÁS
Az újkori vallástudomány

Utószó
open table of contents
audience researchers
Creators, contributors
creator Goldziher Ignác
publisher Népszerű Zsidó Könyvtár
contributor Bánóczi József (szerk.), Gábor Ignácz (szerk.)
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Pest
location of physical object Magyarország, Budapest
date 1923-01-01
temporal reference XIX. sz. vége
Attributes
medium paper
extent 85 p.
format PDF
Legal information
rightsholder Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Egyetemi Könyvtára
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Egyetemi Könyvtára
identifier 82475dbf77f9023a