Karcag - Római katolikus templom

Képeslap

image
qualifiedcontent

Fekete-fehér álló képeslap. A képeslap szele fehér kerettel övezett. katolikusok 1770-től települtek Karcagra. 1773-ban épült az első templomuk, mely a Piac téren (később Kossuth téren) állt. 1834-ben egy tűzvész következtében leégett a templom tetőzete. Ezt az egykori barokk épületet 1903-ban lebontották. A mostani templomot a Szent István sugárút és a Püspökladányi út sarkán 1901-ben szentelték fel Szent István tiszteletére. A templomépület tervezője Wind István volt. Az egyhajós, keresztházas, a nyolcszög három oldalával záródós szentélyű templom eklektikus stílusban épült. Homlokzata előtt magas, lesarkított gúlasíkos, órapárkányos torony áll. A torony sarkain, az osztópárkány felett lizénák fogják közre a toronyablakokat. A torony két oldalán látható hengeres lépcsőtornyokon keresztül közelíthető meg a karzat. A torony és a keresztház sarkait, illetve az oldalhomlokzatot támpillérek tartják. Az ablakok félköríves záródásúak. A templom bejárta félköríves, neoromán jellegű bélletes keretezésű, akárcsak a kerek ablak. Kiemelkedik a szószék és az oltárok, valamint a gótizáló díszítőfestés romantikus jellege. Postai futás nélkül.;

Postcards, Church, Monuments, Square

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject városkép
subject római katolikus templom
subject katolikus templom
subject templom
subject utcakép
subject utcarészlet
subject postatiszta
audience general
Creators, contributors
publisher Ifj. Klein Mór kiadása
contributor Kropfmacher
Time and places
place of publishing Karczag-Kunmadaras
spatial reference Karcag
Attributes
medium paper
extent 13,9 x 8,9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100419197a
identifier 50100419197b
registration number 50100419197