Révhelyi Elemér képei

Keszthely Ferences templom

image
qualifiedcontent

Keszthely az 1930-as, 1940-es években

Keszthely gótikus ékköve A magyarországi gótikus művészet egyik kiemelkedő alkotása, Keszthely legrégebbi épülete a ferences szerzetesek által emelt Magyarok Nagyasszonya templom.

A templom története A keszthelyi Fő téren található templom 1380 körül épült gótikus stílusban. Építtetője, Laczkfy István nádor, Keszthely akkori ura volt, ő hívta be a ferences barátokat is a városba. A Zsigmond király ellen már egyszer fellázadt, majd később bocsánatot és nádori címet is kapott Laczkfy 1396-ban újfent Zsigmond ellen fordult, de ezúttal nem úszta meg. A király tőrbe csalta, és összeesküvés vádjával 1397-ben kivégeztette. Földi maradványait az általa építtetett templomban helyezték örök nyugalomra – állítólag fej nélkül, ahogy az az összeesküvőknek kijár. Vörös márvány sírlapját a szentély jobb oldalán láthatjuk. Lovas szobrát pedig a templomtól nem messze a Fő téren találjuk.

A templom külseje A templomhajótól meglehetősen elütő stílusú hatvan méteres neogótikus torony 1878-ban épült a templom bejárata elé, és ebbe helyezték át az eredeti rózsaablakot. Az oldalfalakat látványos, gótikus támpillérek tagolják, köztük magas, kőrácsos ablakokat látunk. Az ablakokat Róth Miksa, a híres szecessziós üvegművész készítette.

A templom belső tere Érdekes, hogy a templom eredeti kőkeretes főkapuja, a torony megépítése után belülre került, a hajót és a szentélyt gyönyörű keresztboltozat fedi. A templom belsejét egységes neogótikus bútorzat jellemzi. A színes üvegablakok a csúcsíves formák, az egész templomnak sajátos, misztikus hangulatot adnak, köszönhetően főleg az 1896-os restaurálásnak, amikor is az akkori historizáló divatot követve, a templomból mindent eltávolítottak, ami nem volt gótikus. Így meglehetős unikum a maga nemében a ferences templom, hisz nincsen benne a Magyarországon megszokott barokk bútorzat.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Fénykép
subject Keszthely
subject templom
subject műemlék
subject gótikus
subject szerzetes
subject Magyarok Nagyasszonya templom
Creators, contributors
creator Révhelyi Elemér
publisher Kuny Domokos Múzeum
Time and places
place of publishing Tata
spatial reference Keszthely, Fő tér 5.
spatial reference Keszthely
spatial reference Balaton
spatial reference Magarország
location of physical object Tata
temporal reference 1930-1940
Attributes
medium paper
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kuny Domokos Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number 2013_0659