Karcag - Gimnázium

image
qualifiedcontent

Ill., fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslap széle recézett. Állami Gimnázium (ma Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium): A gimnázium eklektikus épületét Walsh Viktor budapesti műépítész tervezte. 1894-ben adták át a gimnázium főbejáratától a sarki épületszárnyig tartó részt. 1906-ban megkezdett iskolabővítéskor épült a jelenlegi bejárat és az attól balra lévő épületrész, ekkor kapta meg az épület a végleges mai formáját. 1676-ban kért rektort a karcagi református gyülekezet a debreceni kollégiumtól. Kezdetben az oktatás a latin ismeretanyagra épült. A 19. század közepén Karcagon is a nemzeti nevelés vált hangsúlyossá. A század vége felé megkezdődött az oktatás az algimnáziumi osztályokban. A Nagykunság meghatározó oktatási intézményévé a 20. század elején vált, amikor is nyolcosztályos gimnázium lett, és az érettségiztetés jogát is elnyerte. 1948-ban államosították, majd 1950-ben vette fel Gábor Áron nevét. 1968-ban indult meg az egészségügyi oktatás. A képzési szerkezet 1998-ban változott, amikor világbanki modell alapján működő humán szakközépiskolai oktatás indult meg. A 2009. esztendő elhozta a Református Egyház számára a gimnázium újraindításának lehetőségét.

Postcards, School, Grammar school, Educational institutions, Public institutions

Title(s), language
language hungarian
language english
language german
language russian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject gimnázium
subject oktatási intézmény
subject közintézmény
subject iskola
subject utcakép
subject épület
subject postatiszta
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
contributor Horváth Zoltán
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Karcag
Attributes
medium paper
extent 14,8 x 10,4 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100419242a
identifier 50100419242b
registration number 50100419242