Hilton Szálloda kerengője, fénykép

image
qualifiedcontent

Fotó a budapesti Hilton szállót bemutató albumból. A hajdani 13. századi dominikánusrendi kolostorudvar feltárt, részben helyreállított részlete látható. A belső udvaron álló középkori kút, a Mátyás-korabeli kávával együtt a műemléki feltárások során kerültek elő (H. Gyürky Katalin régésznek köszönhetően). Az udvart körülölelő kerengőt is ekkor bontották ki, és alakították át a felvételen látható módon. A szálloda megnyitása után elsősorban állófogadások helyszínéül szolgált. A kerengő általában, fedett portikuszos, négyszög-alaprajzú folyosó. Ebből nyíltak a közös a kolostor helyiségei. A Halászbástya melletti hotel, az első kelet-európai Hilton szálloda, 1976. december 31-én nyitotta meg kapuit a vendégek előtt. Megnyitása óta (1975-1977 között épült) változatlan helyen és néven működik, jelenleg a Danubius Hotels Group a tulajdonosa (2018). A dátum, a leltárkönyv alapján. Forrás: A Jövő Mérnöke, 1977. február 16. (24. évfolyam, 4. szám), Budapest, 1977. (15. évfolyam, 4. szám április)., Dr. Radnai Lóránt: A Hilton szálló belső terei

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject kút
subject udvar
subject kerengő
subject kolostorrom
subject turizmus
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest (Magyarország)
spatial reference Hess András tér 1-3. (Budapest, 1. kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 1970-es évek
temporal reference 2000-es évek
Attributes
medium paper
extent 13 x 18 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_2018_24_01_16
registration number VIP_Fényképalbumok