Hilton Szálloda rendezvényterme, fénykép

image
qualifiedcontent

Fotó a budapesti Hilton szállót bemutató albumból. Az első emeletén található, Endre-Béla-Levente nevű különtermek egybenyitott helységei láthatóak. Elől, az állófogadásra előkészített büféasztal, hátul a 22 főre terített hosszú asztal, egyszerű támlás székekkel, középen a bár - kávé és ital kiszolgálására. A falakat részben a korszellemnek köszönhetően, részben a hangszigetelés szerves részeként fával burkolták. A szálló déli oldalának emeleti részén, a Mátyás-templom felé néző, három egybenyitható szomszédos terem, befogadó képessége egyenként 30-30 fő, míg egybenyitva közel 100 fő. A földszinti előcsarnokból, íves lépcsőn megközelíthető termek, bankettek, fogadások kisebb rendezvények megtartására szolgálnak ma is. Tervezőjük: Fehérváry Sándor. A Halászbástya melletti hotel, az első kelet-európai Hilton szálloda, 1976. december 31-én nyitotta meg kapuit a vendégek előtt. Megnyitása óta (1975-1977 között épült) változatlan helyen és néven működik, jelenleg a Danubius Hotels Group a tulajdonosa (2018). A dátum, a leltárkönyv alapján. Forrás: A Jövő Mérnöke, 1977. február 16. (24. évfolyam, 4. szám), Budapest, 1977. (15. évfolyam, 4. szám április)., Dr. Radnai Lóránt: A Hilton szálló belső terei

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject különterem
subject enteriőr
subject teríték
subject vendéglátóhely
subject turizmus
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest, (Magyarország)
spatial reference Hess András tér 1-3. (Budapest, 1. kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 1970 -es évek
temporal reference 2000-es évek
Attributes
medium paper
extent 13 x 18 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_2018_24_01_20
registration number VIP_Fényképalbumok