Kisújszállás – Látkép

image
qualifiedcontent

Ill., fekete-fehér fekvő képeslap. A kép a református templom tornyából készült, melyen látható a városháza épülete, mellette a volt járásbíróság épülete, közvetlen szomszédságában a református parókia. A kép hátterében a katolikus templom is megfigyelhető, valamint a kép bal oldalán a Takarékpénztár épülete is. Városháza: A 2015-ben műemlékké nyilvánított neobarokk stílusú városháza épületét Módl Lajos budapesti építészmérnök tervezte, a kivitelezők Reiman Herman és Gross Benő voltak. Az építkezés 1899. június 25-től 1900. augusztus 15-ig tartott, az első közgyűlésnek pedig 1900. szeptember 4-én adott otthont az épület. A 2. világháborúban bombatalálatot kapott épület tetőszerkezetének középső része teljesen leégett és a két középső torony is megsemmisült, amit a helyreállítás során már nem építettek újjá.; Járásbíróság: Az eredetileg földszintes épületet 1878-ban építették, majd 1901-ben emeletet húztak rá, hogy a Telekkönyvi Hivatal is helyet kaphasson az épületben. Jelenleg az Arany János Általános iskola egyik oktatási épülete.; Római katolikus templom: A klasszicista stílusú, főútra néző templomot 1899-ben építették Windt István építészmérnök tervei alapján. Iskolát és kántori lakást 1902-ben építettek hozzá.; Városi Takarékpénztár épülete, melyet később összeépítették a Színház- és Vigadó épületével és a Korona Szállóval. Városi Takarékpénztár: 1892-ben létesült takarékpénztár a településen, melynek célja a takarékosság és tőkegyűjtés előmozdítása, a földművelés, ipar, kereskedelem hiteligényeinek kielégítése, továbbá a betétek és az intézet alaptőkéjének gyümölcsöző kezelése által a város közjövedelmeinek gyarapítása volt. Az épületet 1897-ben építtette a város Berger Jenő debreceni építésszel. A takarékpénztár az emeleti részen kapott helyet, a földszinti helyiségeket pedig bérbe adta. Így kapott helyet az épületben a postahivatal is.; Színház- és Vigadó: 1911-ben építették az egykori Színház- és Vigadó szecessziós épületét, mely ma többfunkciós kulturális központnak ad otthont.; Korona Szálló: 1871. május 19-én kötött a város szerződést Gaál József debreceni építésszel a „Nagyvendéglőként” ismert Szálló épületének megépítésére. Az átadásra 1873. január 16-án fényes ünnepség és bál keretében került sor. A város legjelentősebb szórakozóhelye volt 1929-ig, amikor is az épületet átalakították, és 1930. szeptemberétől polgári leányiskola intézményévé vált. Jelenleg a Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium főépülete.; Postai futás nélkül.; Gyártási szám: XVI. 1-623

Postcards, Town hall, Church, Monuments, Park, District court, Primary school, Public institutions, Educational institutions, Savings bank, Theatre, Hotel, View

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képeslapok, Városházák, Templomok, Műemlékek, Parkok, Járásbíróságok, Általános iskolák, Közintézmények, Oktatási intézmények, Takarékpénztárak, Színházak, Szállók, Látkép
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
publisher FNYV 23. telep
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Kisújszállás
temporal reference é.n.
Attributes
medium paper
extent 13,6 x 8,9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100418942a
identifier 50100418942b
registration number 50100418942