Kunhegyes – Ref. Templom belseje

image
qualifiedcontent

Illusztrált, fekete-fehér álló képeslap. A képet körben fehér szegély övezi. A legrégebbi református egyház jegyzőkönyve már említést tesz arról, hogy 1640-ben Kunhegyesnek volt református temploma, egyháza, prédikátora és oskolamestere. A törökök kiűzése után csak 1698-ban kezdtek visszatelepedni, a következő éves hivatalos bejárás leírása szerint a kőtemplom még megvolt. Romladozásából Egerből hozatott kőművesek állították helyre. 1776-ban templomot építtettek a kunhegyesi reformátusok, mely a jelenlegi templom és a lelkészlak között volt. A ma is álló és az ország 2. legnagyobb református templomát 1827-1844 között építették klasszicista stílusban. Homályossy Ferenc tervei alapján Grizner József hevesi építész kezdte meg az akkor még egy tornyos templom megépítését. 1837-ben keresték fel az országos hírű Hild József pesti építészt, hogy a tervrajzokat átdolgozva kéttornyos templomot építsen a közösségnek. Streimelvogel Mihály egri építőmester készítette a két tornyot, a tetőzetet, valamint a templom belsejét és a karzatait. A főbejárat felett lévő ablak, a toronyablakok, a félkört alkotó felső ablakok, a tornyok tetőzete román stílust, a főbejárat mellett lévő ión féloszlopok, a belső dór oszlopok, a szószék körüli díszítések pedig reneszánsz stílust mutatnak. A 3 hajós csarnoktemplom 3 szintes mellékhajókkal és csehsüveg boltozatokkal rendelkezik, mely belülről kétemeletes, körülfutó karzatos. A templom orgonáját Docsekát József debreceni orgonaépítész készítette 1885-ben.; Postai futás nélkül.;

Postcards, Church, Organ, Monuments

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Képeslapok, Templomok, Orgonák, Műemlékek
audience general
Creators, contributors
publisher k.n.
Time and places
place of publishing Kisújszállás
spatial reference Kunhegyes
temporal reference é.n.
Attributes
medium paper
extent 13,7 x 8,9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Dubovits E
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100771302a
identifier 50100771302b
registration number 50100771302