Illés-kő

Nagykörű 1995

image
qualifiedcontent

A szájhagyomány útján megőrzött helyi monda szerint 1530. július 19-én török csapat akart bejutni a faluba, amelyet ekkor a megáradt folyó zárt el, és csak gázlókon keresztül lehetett odajutni. A törökök a mocsárba vesztek. Nagykörű lakosai a csodás megmenekülés emlékére kőből emeltettek fogadalmi oszlopot, amelyhez a menekülés napjának évfordulóján hálaadó körmenettel vonultak ki. A zsindelytetős kőoszlop az eseményhez közeli magaslaton, a Lapos tó partján állt, amelyet - Várady feljegyzése szerint - Szent Illés életéből vett képekkel volt díszítve. Petrovay László birtokos kérelmére, Bartakovics Béla egri érsek rendelete folytán a község északnyugati részén, egy homokdombra helyezték át a kőoszlopot 1847-ben. Magdolna napja (július 22.) utáni vasárnap évenként körmenetben vonultak ki az érsek által előírt nyilvános fogadalmi ájtatosságra Szent Illés próféta tiszteletére. 1862-ben a község egy alapítványt hozott létre az oszlop gondozására. Az alapítvány helyezett el egy a képet, amely Illés prófétát ábrázolta. Az Illés-kő oszlopát, amely a több száz éve történt csodás menekülésre emlékezik, 1990-ben a Nagykörű Barátainak Köre helyreállította. A népi műemléken látható égetett zománc kép Baranyó Sándor (1920-2001) festőművész alkotása, amely Illést, az ószövetségi prófétát (Királyok II. könyve 2, 1-15) és az őt elargadó tüzes szekeret ábrázolja. Az utóbbi évtizedben pedig az Illés-napi (július 20.) fáklyás felvonulás szokása kapcsolódik a kőképhez. Kósa Károly felvétele

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Illés-kő, Szent Illés, Baranyó Sándor (1920-2001), Kőképek
audience general
Creators, contributors
creator Kósa Károly
Time and places
place of publishing Nagykörű
spatial reference Nagykörű
temporal reference 1995
Attributes
medium photo paper
extent 9x13 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier Kósa Károly