Illés-kő (Nagykörű)

Boros Imre hagyatéka

image

A szájhagyomány útján megőrzött helyi monda szerint 1530. július 19-én a támadó török csapat akart bejutni a faluba, amelyet ekkor a megáradt folyó elzárt, és csak gázlókon keresztül lehetett odajutni. A törökök azonban így a mocsárba vesztek. Nagykörű lakosai a csodás megmenekülés emlékére kőből emelt fogadalmi oszlopot emeltek, amelyhez a menekülés napjának évfordulóján hálaadó körmenettel vonultak ki. A zsindelytetős kőoszlop az eseményhez közeli magaslaton, a Lapos tó partján állt, amely Szent Illés életéből vett képekkel volt díszítve. Petrovay László birtokos kérelmére, Bartakovics Béla egri érsek rendelete folytán a község északnyugati részén, egy homokdombra helyezték át a kőoszlopot 1847-ben. Szent Illés próféta tiszteletére minden évben Magdolna napja (július 22.) utáni első vasárnap évenként körmenetben vonultak ki az érsek által előírt nyilvános fogadalmi ájtatosságra. 1862-ben a község egy alapítványt hozott létre az oszlop gondozására. Az alapítvány helyezett el egy képet, amely Illés prófétát ábrázolta. Az Illés-kő oszlopát, amely a több száz éve történt csodás menekülésre emlékezik, 1990-ben a Nagykörű Barátainak Köre helyreállította. A népi műemléken látható égetett zománc kép Baranyó Sándor (1920-2001) festőművész alkotása, amely Illést, az ószövetségi prófétát (Királyok II. könyve 2, 1-15) és az őt elragadó tüzes szekeret ábrázolja. Az utóbbi évtizedben pedig az Illés-napi (július 20.) fáklyás felvonulás szokása kapcsolódik a kőképhez.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Kőoszlopok, Illés-kő, Emlékművek
audience general
Creators, contributors
creator Boros Imre
Time and places
place of publishing Kőtelek
spatial reference Nagykörű
temporal reference 1982
Attributes
medium negative
extent 40x25 mm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier kotelek087-033