Nyizsnyai Gusztáv és Beér József

image

Nyizsnyay Gusztáv (Eger, 1829. október 12. – H. 1882. január 7.) Zeneszerző, előadóművész. Ősei lengyel nemesek voltak, eredetileg Nyizsnyánszkynak hívták. Tanulmányait szülővárosában és Kassán végezte, majd nemesi családoknál nevelősködött. Hidászként részt vett az 1848-as szabadságharcban. Az ötvenes évek közepén már Vásárhelyen élt. 1858-ban Nagykőrösre ment és ott 1859-ben dalárdát alapított. 1862-ben telepedett végleg Vásárhelyre, ahol bírósági kistisztviselőként dolgozott. A helyi zenei élet lelkes szervezőjeként tevékenykedett. Az abszolutizmus ideje alatt sajátos gitárjával, melyet „hangorának” nevezett és amellyel dalait kísérte, bejárta az országot. A korabeli sajtó „magyar trubadúrként” emlegette. Mintegy hetven dala ismeretes, valószínű azonban, hogy ennél több volt, mert számosat le sem jegyzett. Dalai közül a legismertebbek: Hej szegedi szép csaplárné, Elátkozom azt a cudar világot, Hej, de szomorúan szól a furulyám. Ezek oly mértékben elterjedtek voltak, hogy népdal gyűjteményekbe is bekerültek. Csárdásokat is írt, ezek közül a legismertebbek: Friss csárdás, Aradi emlény-csárdás, Magyar gazdasszonyok csárdás. Dalgyűjteményei: Dalvirágok (1859), Nefelejcsek (1862). Dalainak 1882-ben tervezett összkiadásából csak két füzet jelent meg.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Németh László Városi Könyvtár
subject Nyizsnyai Gusztáv
subject Beér József
subject Zenetörténet
audience general
Creators, contributors
creator Plohn Éliás (Illés) (1833–1911) fényképész
publisher Plohn Illés
Time and places
place of publishing Makó
spatial reference Hódmezővásárhely
date 1869-01-01
temporal reference XIX. század
Attributes
medium paper
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Németh László Városi Könyvtár
access rights rights reserved - free access