A szászvári vár és a templom

image

A szászvári vár és a templom. Szászvár község Baranya megye északkeleti részén, Baranya és Tolna megye határának közvetlen szomszédságában fekszik. Földrajzilag a Baranyai-hegyhát része a Mecsek keleti lábánál, a Völgységi-patak mellett A vár 1235-re keltezett- valójában hamis- oklevélre alapozva, hogy Burgundiai Bertalan pécsi püspök (1219-51) építette. Az 1300-as évekből származó Szászvári Várkastély Magyarországon egyedülálló műemlékegyüttes. Az összesen több mint ezer négyzetméteren megújult épületegyüttes több kiállításnak ad otthont. A látogatók az épület története mellett megismerkedhetnek a középkori Magyarország főpapi udvarainak jellegzetességeivel, a korabeli pécsi püspökség történeti és művészeti világával. A templom, római katolikus késő barokk, 1772-1779. A plébánia történetét a belátható írásos források alapján a XIV. század elejéig tudjuk visszakövetkeztetni. Már 1332-ben említi egy oklevél a Viszlói család birtokfelosztása kapcsán, hogy a pécsi káptalan „Zaaz-i Péter” kanonokot küldte ki, mint megbízottat. Ő korábban szászi plébánián élhetett, majd innen került a pécsi káptalanba.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject vár
subject templom
audience informational
Time and places
spatial reference Szászvár
location of physical object Szászvár
temporal reference 1995
Attributes
medium paper
extent 12,5 x 9 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Völgységi Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source -
registration number F.2019.3.22