Dukesz Márta a berlini olimpiai lánggal

image
qualifiedcontent

Dr. Varga Csaba magyar jogfilozófus, Pécsett nagypolgári családban született. Az általa összegyűjtött fényképeken nemcsak a család, hanem a nagyapja által alapított cég, a Varga Gyula Autókarosszéria- és Kocsigyár is megelevenedik.

1936. július 29-én, szerdán reggel futottak át a staféta tagjai Győrött a berlini olimpiai lánggal. nyolc óra sem volt még, amikor kerékpárosraj viharzott az országzászló elé, ahol oltár várta a Tüzet. — Jön, jönnek — lelkesedtek a hírrel érkezők s amikorra, a várakozók hatalmas csoportja körülgyűrűzte az országzászlót, meg is érkezett sportruhásan, kezében a lobogó Tűzzel Pfannl Jenő, az autóklub elnöke. Az egyik hölgyfutótól, Dukesz Mártától vette át a díszesművű tartóba helyezett fáklyát, amivel azután fellobbantották az oltár kanócát.” (Győri Hírlap, 1936. 07. 30.) Győrben pedig páratlan esemény történt. A staféta ugyanis addig kizárólag férfiakból állt, de Győr városában három hölgy is részt vett a futásban: Dukesz Márta teniszező, Jungi Istvánné korcsolyázó, valamint Kiss Károlyné tánctanár. http://www.sportmuzeum.hu/?id1=hirek&idcikk=2445

A Fehérhajó szálloda épülete a második világháborúban, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy elbontásra került. Helyén egy ötemeletes ház áll, aminek a földszintjén a K&H Bank helyi fiókja található.

Dr. Csaba Varga, a Hungarian philosopher of law, was born into an upper middle class family in Pécs. The photographs collected by him bring to life not only the family, but also the company founded by his grandfather, the Gyula Varga Car Body and Coach Factory.

On Wednesday morning, 29 July, 1936, the members of the relay ran through Győr with the Olympic flame of Berlin. It was not even eight o'clock when a swarm of cyclists stormed in front of the national flag, where an altar was waiting for the Fire. "They are coming, they are coming," the enthusiasts arrived with the news, and by the time a huge group of them circled the national flag, Jenő Pfannl (president of the car club) arrived in sports clothes, holding the flame. He took over the torch from one of the lady runners, Márta Dukesz. It was placed in an ornamental holder, which was then used for lighting up the wick of the altar. ” (Győr Hírlap, July 30, 1936.) A unique event took place in Győr. Until then, the relay run consisted exclusively of men, but in the city of Győr three ladies also took part in the run: tennis player Márta Dukesz, skater Mrs. István Jungi and dance teacher Mrs. Károly Kiss.

The Fehérhajó (White Boat) Hotel building was so badly damaged in World War II that it was demolished. In its place, today (2017) there is a five-storey house. On the ground floor of it, there is a local branch of K&H Bank.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject eseményfotó
subject olimpiai láng
subject futás
subject tömeg
subject Dukesz Márta teniszező
subject XI. nyári olimpiai játék; Berlin
subject Fehérhajó szálloda
audience general
Creators, contributors
creator Dr. Varga Csaba, jogász
Time and places
spatial reference Győr, Szent István út, (Vilmos császár)
location of physical object Pécs
temporal reference 1938
Attributes
medium negative
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Fortepan
access rights free download
Source and data identifiers
source Fortepan
registration number 150641