Tolnai Világlap, számolócédula

image
qualifiedcontent

Tolnai Világlap kék nyomatú kreatív reklám számolócédulája, egy csukott szemű-szájú nő ábrázolásával, azonban amint a papírt a fény felé tartjuk szeme, szája kinyílik. A hátoldalon a nyitott szem és száj nyomata látható. A Tolnai Világlapja képes hetilap (1901-44) igen nagy üzleti sikert hozott alapító tulajdonosának, kiadó-főszerkesztőjének, Tolnai Simonnak (eredeti neve: Friedmann Samu), aki 1912-ben létrehozta a Tolnai Nyomda- és Könyvkiadó Vállalatot, majd 1913-ban az ország legmodernebb, nagyszabású újságpalotáját építette fel a Dohány utcában (a mai Egyetemi Nyomda épülettömbjét). Világtörténelmi, művelődéstörténeti, szépirodalmi és tudományos munkákat, lexikonokat, színházi hetilapokat és divatlapokat adott ki. A kiadót és a nyomdát 1941-től a kormány átadta a Magyar Népművelők Társaságának. Magyarország német megszállása után a Gestapo deportálta, 1944 végén Mauthausenben lelete halálát. (adtplus.arcanum.hu/hu/collection/TolnaiVilaglapja/) A számolócédulák virágkorukat a két világháború között élték. Leginkább szatócsboltok, vegyeskereskedések, fűszer- és csemegeüzletek, éttermek, kávéházak használták őket a 19. század végétől kezdve. Tömbökben kapták őket a nagykereskedőktől és a gyáraktól.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject újság
subject reklám
subject számolócédula
subject hetilap
subject kereskedelem-történet
Creators, contributors
publisher Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt.
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Magyarország
spatial reference Budapest
location of physical object Budapest
temporal reference 1930-as évek
temporal reference 1937
Attributes
medium paper
extent 14 x 7,5 cm
colour image monochrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KD_1982_258_1
registration number Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)