Révhelyi Elemér képei

Kálvária

Szent Sír Kálvária

image
qualifiedcontent

Fertőszéplak az 1930-as és az 1940-es években.

A Kálváriához a díszes kapun át 21 lépcsőfok vezet fel, ezeken felérve Krisztus ráccsal védett jelképes sírjához érünk. Középen magas emelvényen a Piéta szoborcsoport és Jézus sírja látható, mögötte a feszület, valamint körben Mária Magdolna, Szent János, Szent Péter a kakassal, valamint Szűz Mária – furcsa módon két bal kézzel. Két további, nem mindennapi ábrázolást is láthatunk: Jézust a pellengéren és Jézust, amint a ruháit szedi a földről. Két oldalt síró angyalok a kezükben táblát tartanak: "Nézd, oh bűnös ember, mint hal az igaz".

1737-ben készült a Kálvária. A szoborcsoport szobrainak zöme 1770-ben készült. A fallal körülvett kis dombra, az angyalok őrizte ajtón, és előírások szerint 21 lépcsőn jutunk fel.

Fertőszéplak a Kisalföld és az Alpok keleti nyúlványának találkozási helyén települt. Szomszéd települései: kelet felé Fertőd (az egykori Eszterháza , délkeletre Fertőszentmiklós, nyugatra Hegykő. A falutól északra a Fertő-tó vize csillog. A rómaiak Pannónia meghódítása révén e területet is birtokba vették Plinius római író e vidéket DESERTA BOIORUM-nak nevezte.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Fénykép
subject Fertőszéplak
subject Kálvária
subject szoborcsoport
subject feszület
subject Szent Sír
subject angyalok
Creators, contributors
creator Révhelyi Elemér
publisher Kuny Domokos Múzeum
Time and places
place of publishing Tata
spatial reference Fertőszéplak
spatial reference Kisalföld
spatial reference Győr-Moson-Sopron megye
spatial reference Magyarország
spatial reference Alpokalja
location of physical object Tata
temporal reference 1930-1940.
Attributes
medium paper
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kuny Domokos Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number 2013_1369