Révhelyi Elemér képei

Szent Sír Kálvária kovácsoltvas kapu

image
qualifiedcontent

Fertőszéplak az 1930-as és az 1940-es években.

737-ben készült a Kálvária. A szoborcsoport szobrainak zöme 1770-ben készült. A fallal körülvett kis dombra, az angyalok őrizte ajtón, és előírások szerint 21 lépcsőn jutunk fel. Az angyalok kezében tábla: Nézd, oh bűnös ember, mint hal az igaz. A lépcsők Krisztus rácssal védett sírjához vezetnek. Felette a fájdalmat sugárzó Máriát és Krisztus ernyedt alakját síró angyalok veszik körül. Mögöttük feszület.

1736-ban özvegy Széchényi Zsigmondné az előző évben teljesen elkészült templom két oldalán a Szent Szív és a Szent Sír számára dombot emeltetett. A legenda szerint a dombok elkészítésében saját kezűleg is segédkezett: saját kötényében hordta hozzájuk a földet. Még abban az évben elkészült a Szent Szív emlékmű, rá egy évre pedig a Kálvária. Az özvegy fia, II. Zsigmond 1757-ben a kálváriákat kovácsolt vaskerítéssel keríttette körül egy lövői kovácsmesterrel. 1767-ben mindkét emlékművet újabb szobrokkal vették körül, amelyet Schaller István festett ki. Szóra érdemes még, hogy a Széchényi-család ezeket annak ellenére építtette, hogy tudták, 1771-ben lejár a birtok zálogjoga és a család nagycenki birtokára költöznek. 1806-ban a Kálváriához az 1737-ben emelt három kereszt helyére került a ma is látható szoborcsoport, bár az eredeti szobrokból a felújításig elég sok eltűnt.

Fertőszéplak a Kisalföld és az Alpok keleti nyúlványának találkozási helyén települt. Szomszéd települései: kelet felé Fertőd (az egykori Eszterháza , délkeletre Fertőszentmiklós, nyugatra Hegykő. A falutól északra a Fertő-tó vize csillog. A rómaiak Pannónia meghódítása révén e területet is birtokba vették Plinius római író e vidéket DESERTA BOIORUM-nak nevezte.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Fénykép
subject Fertőszéplak
subject kovácsoltvas kapu
subject Széchenyi
subject Kálvária
subject Szent Sír
subject szoborcsoport
subject Fertő
subject Krisztus
subject feszület
Creators, contributors
creator Révhelyi Elemér
publisher Kuny Domokos Múzeum
Time and places
place of publishing Tata
spatial reference Fertőszéplak
spatial reference Kisalföld
spatial reference Alpokalja
spatial reference Kisalföld
spatial reference Győr-Moson-Sopron megye
spatial reference Magyarország
location of physical object Tata
temporal reference 1930-1940.
Attributes
medium paper
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kuny Domokos Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number 2013_1366