Révhelyi Elemér képei

Kálvária templom szoborcsoport

image
qualifiedcontent

Kőszeg az 1930-as és az 1940-es években.

A tervező barokk stílusú díszítő és szerkezeti elemeket alkalmazott. A templom főhomlokzatán két kerek és egy szögletes torony látható. A homlokzatot szintén barokk szobrok díszítik, közepén a megfeszített Krisztus, oldalán a két lator látható. A kereszt tövében Mária Magdolna, Szűz Mária és Keresztelő Szent János alakját faragta meg a szobrász. A templom belül egyhajós, melyhez két oldalról egy-egy kis kápolna kapcsolódik. A jelenleg látható főoltár a jáki temetőkápolnából került ide, miután az eredeti 1947-ben gyújtogatás áldozata lett. A belső térben látható Molnár C. Pál festőművész, grafikus köztéri műve, a Szűz Mária fájdalma kórusmellvéd (1947). A templom mellé 1735-ben remetelak is épült. Itt lakott gr. Weisz Heinrich képíró remete, a templom első festője. A remetét a város látta el élelemmel, mert a szőlőskertek védelmében a jégesőt hozó felhők közeledtekor mindig meghúzta a vészt jelző harangot. A templom előtti térre felvezető lépcső 1775-ben készült el. Rajta alul két angyal figura, felül Szent Veronika és Szent Péter szobra díszlik.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Fénykép
subject Kőszeg
subject Kálvária templom
subject Kálvária-hegy
subject barokk szobrok
subject megfeszített Krisztus
subject kálvária
subject stáció
Creators, contributors
creator Révhelyi Elemér
publisher Kuny Domokos Múzeum
Time and places
place of publishing Tata
spatial reference Kálvária-hegy
spatial reference Kőszeg
spatial reference Vas megye
spatial reference Alpokalja
spatial reference Nyugat-Dunántúl
spatial reference Magyarország
location of physical object Tata
temporal reference 1930-1940.
Attributes
medium paper
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kuny Domokos Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number 2013_0446