Révhelyi Elemér képei

Feszület Kecskemét

Tisztítótűz

Kálvária szoborcsoport

image
qualifiedcontent

Kecskemét az 1930-as, 1940-es években

Szoborkompozíció a kecskeméti ferences templom Kossuth téri kerítésfalánál. A kereszt alatti, tisztítótüzet ábrázoló dombormű egy 1792-ben készült kálvária maradványa. A feszületet, Imre Gábor szobrászművész alkotását 1943-ban állították a dombormű fölé. Mária Magdolna és János apostol szobra 1982-ben egy lebontásra ítélt temetői kálváriából került ide.

A Ferences templom Kecskemét legrégibb épülete. Kb. a XIV. században kezdték el építeni.Ebből az időből származik a templom fundamentuma a támpillérek és a nyugati homlokzat előtt ívesen záródó kerítésfal. A fal előtt kőből készült, kovácsoltvas ráccsal elkerített Kálvária-szoborcsoport, a feszület alatt a Tisztítótűz domborművel. A kálvária szobraiból mára csak ez maradt meg. Feltehetően 1790-ben készült. A szoboregyüttes elkészítésére Dunaiszky Lőrinc kapott megbízást 1816 körül. Hat élőnagyságú szobrot kellett készítenie 'föveny-kőbül', ami sajnos az idők folyamán elpusztult. A szoborcsoport két oldalán kovácsoltvas rácsos kapukat Tiringer Ferenc készítette 1931-ben. 1912-ben két festő is megfestette, Perlrott Csaba Vilmos:Kecskeméti kálvária, Iványi Grünwald Béla:Kofák hóbuckák között (ebben az időben itt volt a piactér) címmel.

Calvary sculptures (Purgatory)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Fénykép
subject Kecskemét
subject Kálvária
subject szoborkompozíció
subject ferences templom
subject építészeti emlékek
Creators, contributors
creator Révhelyi Elemér
publisher Kuny Domokos Múzeum
Time and places
place of publishing Tata
spatial reference Kecskemét, Kossuth tér
spatial reference Bács-Kiskun megye
spatial reference Magyarország
location of physical object Tata
temporal reference 1930-1940.
Attributes
medium paper
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kuny Domokos Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number 2013_0634