Kültéri kép, fekete-fehér fotó, képes levelezőlap, a Mattoni-féle Erzsébet Sósfürdő képével. Balra a tornácos fürdő épülete, jobbra sétány, sétáló alakokkal. Dátum a leltárkönyv alapján. 1853-ban Schleisz György kelenföldi kerttulajdonos kútfúrása során gyógyvízre bukkantak. A következő tizenkét évben kisebb fürdőt alakítottak ki a káposztáskertek helyén. Hamar kiderült, hogy a mindenekelőtt glaubersót tartalmazó víz kiváló gyógyhatása főleg a „női bajokban” szenvedőknek válik javára. A forgalom mégis gyér maradt: a gyógyvíz híre alig-alig terjedt túl a Duna-parti város határain. A változás akkor állt be, amikor a gyógyvízforrást és a rá épült fürdőt az olasz Mattoni vette át. A Mattoni és társai cég nagyreményű „fürdőintézetet” vett át, amely az új tulajdonosok kezén virágzásnak indult. A „Mattoni- féle sósfürdő” virágkora egybeesett Budapest székesfőváros fölvirágozásával. Emellett Mattoniék a reklámnak is új módját találták ki: csehországi üveggyárakban egyedi formájú palackokat fúvattak, s abba töltve, viszonylag jutányos áron forgalmazták a gyógyvizet Magyarországon és külföldön. Az olasz tulajdonos reklámkampánya - s a kiváló nőorvos, Polgár Emil alkalmazása - napról-napra növekvő vendégsereget eredményezett, ami nemcsak további épületek emelését tette lehetővé, hanem újabb kutak fúrását is. Az építkezések végeredményeképpen a XIX. század utolsó évtizedére csaknem féltucatnyi épületből álló, parkosított telep alakult ki, ahová immár nemcsak a fürdőzni és gyógyulni vágyó nők, hanem férfiak is szép számmal látogattak. Az Erzsébet-sósfürdő hanyatlását azonban épp az okozta, ami korábban felvirágzását: a nyugodt környezet, mely sajnálatos módon együtt járt a városközponttól való meglehetős távolsággal. Megoldásként 1942-ben az igazgatóság egy luxusszanatórium építéséről döntött. Számításuk azonban nem vált be, s a csaknem kész épületet az Országos Társadalombiztosító Intézet, az OTI vette át, de a háború miatt már nem sikerült megnyitniuk. 1945 után a Népjóléti Minisztériumnak nem kis fejtörést okozott, hogy mit kezdjenek a fürdővel. A népi demokráciának nyilvánvalóan nem volt szüksége luxusszanatóriumra, ráadásul a többéves elhanyagoltság alatt a kutak hozama is alaposan megcsappant. Végül 1950-ben Sósfürdői Kórház néven nyitották meg az A épületet. Átmenetileg a szanatóriumi, gyógyfürdői hasznosításról sem mondtak le, 1954-ben azonban az egyébként jó karban lévő régi fürdőépületeket és a parkot eldózerolták. Forrás: Hámori Péter: "Ötvenéves a Tétényi úti Szent Imre kórház. Helyén fürdőtelep volt pompás parkkal, kitűnő keserűvízforrásokkal, díszes fürdőházakkal, elegáns éttermekkel" Népszabadság - Budapest melléklet, 2000. szeptember 2000-09-01 32.o.