Herkulesfürdő, Ferenc-udvar, képeslap

image

Képes levelezőlap (színezett fényképváltozat). Herkulesfürdő, Ferencz-udvar (ma Románia). A kétszintes oszlopos-teraszos főbejárat előtt lovaskocsi, előtérben előkelő hölgyek - urak állnak. Az adatok a leltárkönyv alapján. A Herkules tér keleti oldalán, a Sarolta-fürdő mellett áll az I. Ferenc osztrák császárról és magyar királyról elnevezett szálló. Ez a timpanonban végződő kétemeletes klasszicista palotát 1824-ben adták át rendeltetésének. A Ferenc-udvarként is ismert hotel a gyógyulni vágyó tiszteknek nyújtott hajlékot. Az impériumváltást követően a románok az Apolló nevet adták a palotának. Jelenleg lakatlan kísértetház, de még menthető az állapota (2020). Nem tévesztendő össze a délebbre álló, 1863-ban épült Ferenc József udvarral, amelynek legfőbb építészeti kuriózuma az volt, hogy a vörösre festett, keleti hangulatot sugárzó téglák izgalmasan osztották fel az olaszos stílusban megfogant emeletes loggiát. Az első világháború után a szállodát szinte azonnal átnevezték a román király után Ferdinándra, majd a Ceauşescu-éra alatt Decebalra. A képeslap hátoldalán a keltezés dátuma: 1915. június 8. Forrás: https://falanszter.blog.hu/2020/06/19/sorra_dolnek_ossze_herkulesfurdo_vilaghiru_palotai (letöltve: 2020.11.19.)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fürdőélet
subject gyógyfürdő
subject gyógyturizmus
subject utcai front
subject vendéglátás-történet
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Herkulesfürdő (Osztrák-Magyar Monarchia)
spatial reference Băile Herculane (România)
location of physical object Budapest
temporal reference 1915 előtt
temporal reference -
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_2020_56_1
registration number VIP_Fürdőélet_a_Nagy_Háborúban