Herkulesfürdő, Rezső udvar, képeslap

image

Képes levelezőlap, színezett fénykép. Herkulesfürdő, Rezső-udvar (postatiszta). Előtérben háromszintes, klasszicizáló épület sétánnyal gesztenyefákkal és néhány alakkal. Adatok a leltárkönyv alapján. Herkulesfürdő egyik gyógypalotája, az úgynevezett Rezső udvar látható, az előtte kialakított rendezett park részletével (Gizella park). Balra, a Gyógycsarnok vagy más néven Kurszalon előtt álló zenepavilon látszik. A német nyelvű feliratban, Rezső helyett az uralkodó családból jóval ismertebb Rudolf név szerepel. A Rezső udvar az úgynevezett kincstári szállodák egyike volt, mely az év nagy részében gyógyszállóként üzemeltettek. 64 utcai, 43 hegyoldali és 13 szuterénszobából állt. Belső udvarát egy második emeletig lövellő szökőkút díszítette. 1863-ban avatták fel Wilhelm von Doderer bécsi építész terve alapján, külső kialakításánál elsősorban a velencei paloták stílusa volt a mérvadó. A szálloda névválasztása onnan jött, hogy Sisi fiát a magyarok előszeretettel hívták Rezső királyfinak. Az épületet csak az 1889-ben Mayerlingben elkövetett öngyilkossága után nevezték át az elhunyt hivatalos keresztnevére, s lett így Rudolf, majd 1918-ban a néhai román király után Károly. A herkulesfürdői Gyógycsarnok baloldali szárnyát alkotó Rezső udvar, egyik oldalán a Casinot is magába foglaló Gyógycsarnokhoz, a másik oldalán mellette álló Mária-fürdőhöz kapcsolódott a közvetlen kapcsolatot biztosító zárt folyosókkal. 1914-ben, Kolling Kristóf vezette az akkor 110 szobás szállodát. Forrás: Somodi Anett - Herkulesfürdőfürdő építészete a 19. században szakdolgozat, (MKVM könyvtár 357-15); https://falanszter.blog.hu/2020/06/19/sorra_dolnek_ossze_herkulesfurdo_vilaghiru_palotai (letöltve: 2020.11.25.)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fürdőélet
subject gyógyfürdő
subject gyógyturizmus
subject szálloda
subject vendéglátás-történet
Creators, contributors
publisher Krizsány R.
Time and places
place of publishing Herkulesfürdő
spatial reference Herkulesfürdő (Osztrák-Magyar Monarchia)
spatial reference Băile Herculane (România)
location of physical object Budapest
temporal reference 1911
temporal reference -
Attributes
medium paper
extent 8.8 x 13,7 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_2020_85_1
registration number VIP_Fürdőélet_a_Nagy_Háborúban