Lohr Mária, Kronfusz vegytisztító, csomagolópapír

image

Csomagolópapír, egyszínű nyomat. Lohr Mária Kronfusz vegytisztító és kelmefestő (alapítva: 1867). Adatok a leltárkönyv alapján. A gyár és a főüzlet elérhetőségin kívül, a budapesti fiók címei is olvashatóak: Horthy Miklós út 11. (1. kerület); Fő utca 27. (2. kerület); Kecskeméti utca 14. (4. kerület); Eskü út 6. (4. kerület); Harmincad utca 4. (5. kerület); Andrássy út 32. (6. kerület); Baross tér 20. (7. kerület); József körút 2. (8. kerület) Lohr Vilmos mérnök, vállalkozó felesége Lohr Mária előző asszonynevén, Kronfusz Máriaként, előbb a Váci utcában, majd a Ferenciek terén (a híres Athenaeumépületben) működtette csipketisztító üzletét, az 1890-es évek elején már három fióküzlettel. A Baross utcai ház elkészültével a főüzlet és a lakás is ide került. Második férje halála után az özvegy Kehrling Károllyal társulva folytatta vállalkozását Lohr Mária és társa néven. A társtulajdonos kiválása után továbbra is az asszony tartotta kézben a céget, amit az is jelez, hogy Lohr Máriaként jegyezte. Később első házasságából származó fia, Kronfusz Vilmos lépett be az üzletbe, aki 1908-ban már üzletvezető, 1912-ben pedig már társtulajdonos. A vállalkozás ekkori fellendülését a terjeszkedés, a fióküzletek számának növekedése mutatja. Csak az első világháború után változott a vállalat neve, és egészült ki Kronfusszal. Lohr Mária a húszas években vonult vissza (már nem jegyzi a céget, menye foglalja el a helyét), és a lakjegyzékben sem szerepel, de a fia által irányított vállalat nevében még a harmincas évek végén is szerepel az övé. Özvegy Lohr Vilmos Ferencné (szül. Ertlbauer Mária) 1924-ben hunyt el 79 éves korában. Forrás: Vadas Ferenc: Ipari romantika a Józsefvárosban - Budapest, 2005. (28. évfolyam, 10. oldal) 1. szám január; Pesti Hírlap, 1924. február 16. (46. évfolyam, 39. szám, 10. oldal)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject csomagolás
subject kelmefestés
subject vegytisztító
subject vegyipar
subject kereskedelemtörténet
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest (Magyarország)
spatial reference Baross utca 85. (Budapest, 8. kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 1930-as évek
temporal reference 1948 előtt
Attributes
medium paper
extent 70 x 67 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KD_1981_162_1
registration number Vegyi_áru_gyógyáru_drogéria_mag_1948_előtt