Gergye Krisztián nevével és munkáival gyakran találkozhatnak a kortárs tánc iránt érdeklődők. Több mint egy évtizede dolgozik táncosként, 2001 óta rendszeresen koreografál és rendez. Munkáit eddig számos díjjal jutalmazták. Saját táncszínházi produkciói mellett Ágens kortárs operaénekesnő állandó alkotótársa. A műfajok közötti átjárások lehetőségeit kutatva rendezett tánckoncertet, kortárs táncoperát, koreografált színházi és operaelőadásokban, hangversenyeken. Legújabb produkciójában a melankólia fogalmával, jelentéseivel, árnyalataival kísérletezik. „Veszve szemhéjam, kigúvadt szememből szüntelen bánat kopog, árnyeső hull és az élő szív az üres világon mégse szakad meg.“ (népi imádság Weöres Sándor magyarosításában) „…a mélabúnak a tudás űrjéről való érzés, vagy az érzés űrjéről való tudás a legjellemzőbb tulajdonsága.“ (Nádas Péter) A melankólia földjegy, a Szaturnusz bolygó jegyében áll. A gravitációhoz, a testhez kapcsolódik, ugyanakkor a gondolkodás aktusát is magában foglalja, a kivételes szellemi teljesítményt. A kétségbeesés az „esésnek” egy különös formája: melankolikus zuhanás. Ahhoz, hogy ne a földre zuhanjunk, meg kell támasztani a fejünket, gondolkodni kell, átadni magunkat a szellemi erőknek. Aby Warburg (1866-1929, művészettörténész), aki a test prehisztorikus emlékképeit is kutatta, összefüggést talált az antik mítoszokban fellelhető fejvesztés (lefejezés) és a gondolkodás „testbeszéde” között: a saját kézzel megtámasztott fej, a lefelé billenő halánték a támasz nélkül maradt ember „érthető” gesztusa. Ez a melankolikus testtartás jellemzi Dürer Melankólia című rézmetszetét épp úgy, mint a Rodin-szobrokat, vagy Dalí mesterséges mankóit. Az értelmező szótár szerint a melankólia búskomorság, mániás depresszióból fakadó tartós lehangoltság, levertség. Eredetét tekintve ógörög szó: „melainé cholé”, magyarra fordítva „fekete epe”. Hippokratész szerint, akiben ez a testnedv túlteng, rendkívüli tudás birtokosa. A melankóliát korunkban az orvostudomány „depressziónak” hívja, a filozófia pedig szorongásról beszél (Kierkegaard, Heidegger). A szorongás – mint hangulati állapot - sajátsága, hogy semmije „van”, azaz nem tudható, hogy mitől is szorongunk. (A léttől?) Éppen ezért megragadhatatlan, nem tárgyszerű. Folyamatosan mozgásban van, néha a gyengeség, a passzivitás álarcát ölti magára, miközben hihetetlen erők összpontosulhatnak benne. Mindenütt jelen van, és sehol sem található. (Hegedűs Sándor)