Révhelyi Elemér képei

Szent Jakab Templom főoltára

Főoltár szárnydomborműve, Szent Jakab lefejezése

image
qualifiedcontent

Lőcse az 1930-as, 1940-es években

Főoltár
Ez a legmagasabb oltár a világon. Magassága 18,62 m, ez 60 lőcsei lábnak felelt meg, szélessége 20 lőcsei láb. A szentélyt kitölti a padlótól a menyezettig. Lőcsei Pál mester műhelyében készült 1508-1510 között, ez a mester főműve Nem csak méreteivel lenyűgöző. Látszik rajta, hogy Pál mester tökéletesen ismerte a gótikus építészet mértani harmóniáját. Körök és háromszögek rendszere szerint alkották meg, ezért is rendkívüli kiegyensúlyozottsága. Minden részének pontos, meghatározott helye van. Ezenkívül a mester lángelméhez méltó módon helyezte el a viszonylag kis presbitériumban és elérte, hogy az oltár mintegy összeolvad az épülettel. Az épület és az oltár harmonikus egységet képez, egymást egészítik ki. Bár az oltárt a város és a templom patrónusának, Szent Jakab apostolnak szentelték, valójában az apostolok oltára. Az apostolok képezik az ikonok tárgyát, teljes egészében. Először a predellán találkozunk velük, ahol az Utolsó vacsora azon pillanata jelenik meg, amikor Krisztus a tragikus „Az egyikőtök elárul majd engem“ szavakat ejti ki.

Szent Jakab lefejezése Jeruzsálemben.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Fénykép
subject Lőcse
subject főoltár
subject dombormű
subject szárnyas oltár
subject reneszansz
Creators, contributors
creator Révhelyi Elemér
publisher Kuny Domokos Múzeum
Time and places
place of publishing Tata
spatial reference Szent Jakab
spatial reference Lőcse
spatial reference Levoca
spatial reference Szepesség
spatial reference Felvidék
spatial reference Szlovákia
location of physical object Tata
temporal reference 1930-1940.
Attributes
medium paper
extent 2 db.
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Kuny Domokos Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number 2013_0533