Lotharingiai Ferenc okirata

image

Lotharingiai Ferenc királyi helytartó okirata egyes Zala vármegyei családok: Horváth, Tóth, Németh, Hertelendy vagyoni ügyében. Papírpecséttel ellátva. Lotaringiai Ferenc István a Lotaringiai-házból származó herceg, 1729 és 1737 között Lotaringia és Bar uralkodó hercege III. Ferenc néven, 1737-től Toscana nagyhercege II. Ferenc néven, továbbá Habsburg Mária Terézia uralkodónővel kötött házassága révén 1740-től az osztrák örökös tartományok társuralkodója, valamint 1745-től a Német-római Birodalom császára I. Ferenc néven. Felesége révén a Habsburg–Lotaringiai-ház egyik alapítója. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language latin
Subject, content, audience
subject Magyar történelem
subject Lotharingiai Ferenc királyi helytartó
subject Okirat
subject Zala vármegye
audience researchers
Creators, contributors
creator Lotharingiai Ferenc
publisher Lotharingiai Ferenc
Time and places
place of publishing Pozsony
spatial reference Pozsony
location of physical object Sümeg
temporal reference 1740.03.27.
Attributes
medium paper
extent 32,5 x 42 cm
colour image monochrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.2413