Számla Csizmazia Istvántól

text

Csizmazia István kereskedő volt Sümegen. Vas-, fűszer- és festék-kereskedése, vadászfegyver és lőszerraktára volt. Az Állami Darnay Múzeum számára, a 2017. évben vásárolt gyertya és petróleum vásárlását igazoló számlája ez a dokumentum. László Sándor nyomdájában nyomtatták Sümegen, rajta céges fejléc és kitöltendő űrlap látható. Az iparos kézzel írta meg, részletezve a megvásárolt cikkeket azok vásárlási időpontjával és árával. Ezek összértéke 17 korona volt. 1917. december 31-én állította ki ezt a számlát. Egyben igazolta azt is, hogy ellenértékét átvette. A számlán 2 darab 10 filléres illetékbélyeg is van. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi vár, püspöki palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject múzeumtörténet
subject számla
subject Csizmazia István
subject Állami Darnay Múzeum
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator Csizmazia István
publisher Cszimazia István
Time and places
place of publishing Sümeg
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1917-12-31
temporal reference 1917.
Attributes
medium paper
extent 318 Kb
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.220