Csizmazia István számlája

image

Csizmazia István kereskedő volt Sümegen. Vas-, fűszer- és festékkereskedése, vadászfegyver és lőszerraktára volt. Az Állami Darnay Múzeum számára, a 2018. évben vásárolt gyertya és lámpaolaj vásárlását igazoló számlája ez a dokumentum. Horvát Gábor nyomdájában nyomtatták Sümegen, rajta céges fejléc és kitöltendő űrlap látható. Az iparos kézzel írta meg, részletezve a megvásárolt cikkeket azok vásárlási időpontjával és árával. Ezek összértéke 49 korona 50 fillér volt. 1918. december 30-án állította ki ezt a számlát. Egyben igazolta azt is, hogy ellenértékét átvette. A számlán egy darab 40 filléres illetékbélyeg is van, melyet 1914-ben nyomtattak és Szent László királyt ábrázolja. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject múzeumtörténet
subject számla
subject Csizmazia István
subject Vas-, fűszer- és festékkereskedés
subject vadászfegyver és lőszerraktár
subject Szent László király
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator Csizmazia István
publisher Csizmazia István
Time and places
place of publishing Sümeg
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1918-12-31
temporal reference 1918.
Attributes
medium paper
extent 15 x 24 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.261