Jégkorszakbeli ősember rekonstrukciójának megvétele

text

Haberl Viktor szobrász Dr. Kormos Tivadar és Dr. Hillebrand Jenő tervezete nyomán elkészítette a jégkorszakbeli ősember rekonstrukcióját. Ennek a gipszöntvényét a Magyar Királyi Földtani Intézet berkein belül árusította. Reklámozási céllal képeslapot készíttetett a Divald és Monostory Nyomdában Budapesten, és ezeket elküldte különböző kulturális intézeteknek. Így Sümegre is, az Állami Darnay Múzeumba, melyet ekkor Darnay Kálmán vezetett. Darnay Kálmán ezt a lapot továbbította a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének azzal a kérdéssel, hogy vásárolhat-e ebből az államsegély terhére. A Főfelügyelőség nevében Mihalik József országos főfelügyelő engedélyt adott a bronzutánzatú relief megrendelésére 60 korona értékben. Erről tájékoztatta Darnay Kálmánt levelében, melyhez mellékelten visszaküldte a már említett képeslapot. Darnay Kálmán szavaival: „Haberl Viktor által készített jégkorszakbeli ősember rekonstrukciójának megvétele megengedtetik.” A dokumentum első oldalán a főfelügyelőség írógéppel írt levele olvasható, a következő oldalakon, pedig a levelezőlap, előlapján a relief képe, hátlapján a címzés, az ismertető, és a szobrász aláírása. Postaköltsége 10 fillér volt. Dr. Kormos Tivadar és Dr. Hillebrand Jenő a Magyar Királyi Földtani Intézet preparátorai voltak. Dr. Kormos Tivadar geológus, paleontológus volt. Dr. Hillebrand Jenő magyar ősrégész, antropológus, az őskőkor tudományos kutatásának magyarországi úttörője, annak európai színvonalra emelője volt. Hernádszurdoki Mihalik József (1860-1925) művészettörténész, állami felső kereskedelmi iskolai tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1907-ben a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének előadója, később országos főfelügyelője lett. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
subject múzeumtörténet
subject Haberl Viktor
subject Dr. Kormos Tivadar
subject Dr. Hillebrand Jenő
subject ősember
subject rekonstrukció
subject Magyar Királyi Földtani Intézet
subject képeslap
subject Divald és Monostory Nyomda
subject Darnay Kálmán
subject Mihalik József
audience researchers
Creators, contributors
creator Mihalik József
publisher Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1917-09-08
temporal reference 1917.
Attributes
medium paper
extent 6,51 Mb
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.248