Alexandre Dumas levele

text

Ifj. Alexandre Dumas (Dumas fils) (Párizs, 1824. július 27. – Marly-le-Roi, Yvelines, 1895. november 27.) francia író, drámaíró, novellista, id. Alexandre Dumas fia, Alexandre Lippmann olimpiai bajnok párbajtőrvívó nagyapja. Törvénytelen gyerekként született; édesanyja Marie-Catherine Labay női szabó, apja emeleti szomszédja volt. Későbbi emberi és írói magatartását alapvetően nehéz gyermekkora határozta meg. Édesapja csak 1831-ben adoptálta, miután írásaival sikerült kiemelkednie a szegénységből, és jómódban élhetett. Ezután mindent megtett azért, hogy fia a lehető legjobb neveltetést kapja, de az ifjabb Dumas a különböző előkelő, bentlakásos kollégiumokban sem feledte gyermekkorának nélkülözését, a sorozatos megaláztatásokat. Írói pályafutását romantikus kalandregényekkel kezdte. Miután befutott, egyre gyakrabban írt a társadalom erkölcsi számkivetettjeiről (törvénytelen gyermekekről, félvilági nőkről), és előszeretettel állította be őket az alapvető emberi-erkölcsi értékek hordozóinak. Főként regényeket és színműveket írt. Nevét az irodalomban elsősorban A kaméliás hölgy című műve őrzi: • regény — 1848 (magyarul: 1893, 1968); • színmű — 1852 (magyarul: 1892). Ehhez tetemesen hozzájárul, hogy e művéből írta Giuseppe Verdi: Traviata című operáját (1853). Rutinos, termékeny színpadi szerző volt. Munkásságát bravúros színpadismeret, a scribe-i technika tökélyre vitele jellemezte — éppen ezért őt tekintik a bulvárszínház egyik ősének. Társadalmi drámái szájbarágós jellegük miatt manapság kevésbé élvezhetőek. Ezekben főleg erkölcsi tanulságokkal akart szolgálni, így hősei meglehetősen sematikusak. Színpadát az ellentétek uralták: egyik oldalon a jókkal, a másokon a rosszakkal. Színdarabjaival a polgári erkölcs családeszményét támogatta, de a számkivetetteket védve az erkölcsök reformját is hirdette. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language french
Subject, content, audience
subject Francia irodalom
subject Sümeg múzeumtörténet
subject Levél
subject Alexandre Dumas
audience researchers
Creators, contributors
creator Alexandre Dumas
Time and places
location of physical object Sümeg
temporal reference XIX. század
Attributes
medium paper
extent 662,08 KB
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.833