TPA-1001 tranzisztoros számítógép (részlet)

image

Az első számítógép, melyet a KFKI Mérés- és Számítástechnikai Kutatóintézete (MSZKI) gyártott. A szervezet addig főleg analizátorok és egyéb laboratóriumi berendezések gyártásával foglalkozott (mérőműszerek, többcsatornás csöves analizátorok), a hatvanas évek közepén fogant az ötlet, hogy egy programozható berendezést építsenek. Az 1960-ban a Központi Fizikai Kutatóintézethez került Ural I. számítógép mellett a később érkezett ICT 1905 megfigyelésével kezdődött el a gyakorlati munka. A számítógépek építésének technológiája nem volt elterjedve az országban, a kezdeti próbálkozások (M3) után egyszerre több helyen is elkezdtek kísérletezni (pl. EMG, Telefongyár), ezért fontos volt a már meglevő szerkezetek működésének megfigyelése. 1966 körül új lendületet kapott a projekt, egyrészt korszerűbb alkatrészek (japán szilícium tranzisztorok) váltak elérhetővé, másrészt a Digital Small Computer Handbookja is nagy hatást gyakorolt az MSZKI szakembereire. Ebben a kiadványban viszonylag részletes ismertető szerepelt a PDP-8-as kisszámítógépről, és annak utasításkészletéről. Mivel tudták, hogy a nyugati kutatóintézetekben is használják ezeket, úgy gondolták, hogy a hazai szakmai közösségek részére építenek egy hasonló számítógépet. A TPA 1001 tehát egy leírt utasításkészlet újraimplementálásaként értelmezhető, sokáig senki sem tudta, hogy a készítők milyen közel jártak az eredetihez!

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject számítástechnika
subject informatikatörténet
subject informatika
Creators, contributors
publisher MSZKI
Attributes
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder NJSZT
access rights rights reserved - paid access