Balogh Erzsébet lemondása

image

A Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztályáról érkezett ez a levél Kovács J. András számára, aki a sümegi Kisfaludy Emlékmúzeum vezetője volt. Vizy Ottó személyzeti csoportvezető helyettes a gondnok személyéről, illetve annak változásáról tájékoztatta Kovács J. Andrást. Levelét írógéppel írta, aláírásával és a minisztérium körpecsétjével látta el. Kovács J. András 1949-1957 között a sümegi általános iskola vezetője volt. Cikkei már tanítóképzős kora óta megjelentek országos és helyi lapokban. Sümegre letelepedvén kutatta és köteteiben össze is gyűjtötte a város történetét, a helyi iparosok, kézművesek, iskolák történeteit, valamint gyűjtőmunkát végzett a nyelvészet területén is. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Kisfaludy Emlékmúzeum
subject A Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya
subject Kovács J. András
subject Vizy Ottó
subject Balogh Erzsébet
subject lemondás
audience researchers
Creators, contributors
creator Vizy Ottó
publisher Vizy Ottó
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1953-06-15
temporal reference 1953.
Attributes
medium paper
extent 20,6 x 14,7 cm
colour image monochrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.595